Szolgálat 88. (1990)
Elmélkedések - Leo Scheffczyk: Az ember üdvösségének gondja a fatimai imában
Afatimai üzenet nem törli el a nagy ellentéteket, amelyek az ember lelki életét jellemzik: a jó és a rossz, a kegyelem és a bűn, az ég és pokol ellentétét. Ezért az ember földi életére való tekintettel nem teszi ártatlanná a bűn szakadékét, amely mindenekelőtt a harcos ateizmusban és az istentelen kommunizmus mélységesen emberellenes alakjában tör felszínre. Mivel ez az üzenet továbbá arról is üld, hogy az ember a jóban igen nagy szabadsággal és felelősséggel rendelkező lény (még Krisztus művének kiteljesítésében is segítenie kell), azért a rosszban is teljes szabadsággal felelősnek kell tartani. így számításba kell venni a rosszal való végső leszámolást, amelyre az ember véglegesen rászánta magát. Ez az egyszerű, következetes gondolat a modem kor öntudatos embere számára kihívást jelent. De nem az a helyzet, hogy a modem ember egyáltalán nem fémé hozzá ehhez az igazsághoz, és ezt csak elvetni tudná. Az ellenkezője is létezik. Az amerikai szociológus, P. L. Berger, a náci korszak szörnyűségeire utalva e szavakat mondta: Olyan cselekedetek, amelyek az égbe kiáltanak, kiáltanak a pokol felé is. És hozzáfűzi: A vonakodás attól, hogy ebben az esetben elítéljenek valakit, mégpedig feltétlenül, nemcsak a rosszul értelmezett igazságosságra lenne bizonyíték, hanem sokkal rosszabb dolog: az emberiség végtelen megsértése. Tehát neki az a véleménye, hogy éppen az igazi emberi értelemből vagy a legbensőbb igazságérzetből kifolyólag végletes ítéletet kell alkotnunk a jó és rossz fölött, olyan ítéleteket is, amelyek az evilági élet határain túlmutatnak, és magukkal hozzák a rossz elkülönítését a jó birodalmából. Az ember nem lenne szabad döntéssel rendelkező, az üdvösség és kárhozat közé állított lény, ha nem számolna az üdvösség elvesztésének valóságával. Minderre emlékeztet a fatimai üzenet egyedülálló sürgősséggel és tömörséggel. Ezen megoldhatatlan titok előtt az embernek tehát le kell törnie és a nyomasztó félelembe merülnie? Egyáltalán nem ez a helyzet. Fatima, a Szentírás szellemétől egészen átitatva, éppen azt is megmutatja, hogy a keresztény ember a végleges megváltásban, vagyis az égben való beteljesedésben reménykedik. Ez a remény nagy üzenete. Ezt mutatja az imádság negyedik felhívása: 4. Vidd a mennybe a lelkeket! A remény tehát arra irányul, hogy Jézus minden élő embert meg tud menteni a pokoltól, és az örök életre vezeti őket. Ez a kérés ugyancsak egybevág az egyetemes fatimai üzenettel, amely az öröm és a remény üzenete az emberek 79
