Szolgálat 88. (1990)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Materializmus és keresztény értékek

legújabban Jnévitable morale (Elkerülhetetlen morális) c. könyvében bővebben kifejti akkor vázolt elgondolásait. 14 Túljut a nihilizmuson és a relativizmuson; ugyanakkor elfogadja a nietzschei és marxi ellenvetéseket az objektivizáló és "dogmatikus" vagy extrinszecista (külsőlegességre alapozó) morál ellen. A páli és hegeli kategóriákat elemző G. Fessard15 nyomán - a férfi és nő, ill. szolga-úr "dialektikát" alkalmazva az ember természetes és történeti létének értelmezésében, illetve a keresztény hit természetfeletti távlatában - megmutatja, hogy a modern kort jellemző történetiség elfogadása és helyes értelmezése nem vezet erkölcsi relativizmushoz.

Miről is van szó? Súlyos kérdésről, ^és ez már a keresztény antropológia és történelemfilozófia metafizikai szempontjait is érinti. Lehet-e egyáltalán abszolút és egyetemes erkölcsi alapelvekről (normákról) beszélni, vannak- e változatlan erkölcsi igazságok, és ha igen, hogyan lehet ezt igazolni a materialista-pozitivista ideológiával, világnézettel szemben? A történelem a változó helye; ha az ember történelemben sodródik, ha kultúrája és jogrendje, szokásai változnak, hol vannak az "örök értékek", az egyetemesen érvényes értékek? Van-e abszolút a történelemben, kultúrában, erkölcsben?

P. Valadier válasza igenlő, szemlélete optimista, mégha első látásra - amikor elfogadja a "gyanú mestereinek" kritikáját - aggasztóan "pozitivistának" tűnik is. Mindjárt - első megnyugtatásul - idézhetjük vele együtt Eric Weil ironikus megjegyzését azokkal az egzisztencialistákkal kapcsolatban (ilyen volt az ifjú Sartre is), akik úgy vélték, hogy az ember abszolút szabadsággal rendelkezik, teljesen önmaga teremti meg önmagát, és végül is nem más, mint amivé szabadon teszi magát, illetve amit tesz. Ezek úgy képzelték el, hogy az "ember csupaszon és üresen belép az értékek áruházába, hogy kiválassza, ami neki tetszik, anélkül, hogy tudhatná, hogy mi is kell vagy mi nem kell vállalkozásához". Ez a szabadság fikció, nincs konkrét jelentősége, elvonatkoztat az ember adott helyzetétől, másokhoz való viszonyától, céljától. Az ember mindig beleszületik egy bizonyos erkölcsi hagyományba (a primitívek rokonsági viszonyától a mai társadalom viszonyhálózatáig), amelyet többé-kevésbé magáévá tesz öntudatlanul is: igazodik népe bölcsességéhez, bizonyos társadalmi szerepet játszik, cselekvési modelleket és "divatot" követ "erkölcsei"-ben is. Már azzal is, hogy többé-kevésbé magáévá teszi az illemtan szabályait. A közösségi élet számtalan tekintetben befolyásolja magatartását, értékítéleteit, erkölcsi döntéseit. És így máris egy bizonyos "konszenzushoz" igazodik. Ezen túl, mint már jeleztük, a nemzetközi joggyakorlat és törvényhozás, az emberi jogok

38