Szolgálat 88. (1990)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Materializmus és keresztény értékek

deklarációi és különféle nemzetközi egyezmények is egy bizonyos minimális etikai konszenzus felé mutatnak. De mindez még nem ad megnyugtató választ kérdéseinkre, hiszen naponta tapasztaljuk a véleménykülönbségeket és értékítéleteket pl. az abortusz vagy a halálbüntetés kérdésében, illetve a bioetika számtalan kérdésében.

Anélkül, hogy rögtön a keresztény hit abszolút-mozzanatát hívnánk segítségül, pusztán a helyes racionalitás síkján is előre léphetünk, ha Vala- dier-vei jobban szemügyre vesszük a történelem és az erkölcs közötti mély viszonyt, ill. a már említett kettős "dialektikát". A történelem valójában nem a változások vég nélküli és rendezetlen sora, nem az a folyó, melynek áramába (Hérakleitosz megfigyelése szerint) kétszer nem léphetünk bele, hanem az a mezőny, amelyben felmerül vagy megnyilatkozik valami rejtett (latens) abszolút. Paradox módon: a történelem nem a relatívum, hanem éppen az abszolútum megnyilvánulásának helye. Hogyan lehetséges ez? Szerintem Valadier burkoltan hegeli eszmékre hivatkozik, de igazolása végső fokon csakis a keresztény hit távlatában helytálló; tehát a történelemben azért van "irány", mivel az Abszolútum belépett az időbe, és így annak értelmet, vagyis jelentést és célt adott.

Ha nem fogadjuk el a hegeli Abszolút Szellemet, akkor pusztán racionális síkon nem igazolhatjuk Valadier tételét. A keresztény Kierkegaard- ral elfogadjuk: a hívő szerint a pillanat az örökkévalósággal kapcsol össze; a szabad döntés a "kegyelmi pillanat". A hívő "Krisztus kortársa" lesz. Az ember a történelemben, a relatívum folyamatában úgy találkozik az Abszolútommal, hogy Isten hívására igent mond. Azért, mert Krisztus eljövetele miatt az emberi történelem üdvtörténet lett, és minden az eszkatologikus (végső) kifejlet felé mutat, amikor majd beteljesednek Isten ígéretei, és a vajúdó mindenség (Róm 8), az ember természetes és természetfeletti drámájának színhelye is részesedik a megváltott emberek dicsőségében. Nem az elvont Abszolút Szellem, hanem a meghalt és feltámadt Krisztus Lelke működik a történelemben. Ez a Szentlélek az új Szövetség alaptörvényének, a szeretetnek a Lelke. így van jelen a történelemben az erkölcsi "Alapelv", a legfőbb törvény, az Isten- és emberszeretet kettős-egy törvénye, amelyet most már nem kőtáblákra vésnek, hanem a Szentlélek írja a hús szívekre. (Vö. 2Kor 3,3)

Mindezzel azt is álhtjuk, hogy - jóllehet az emberi lelkiismeret eljut bizonyos törvények felismerésére, tehát lehetséges egy bizonyos konszenzus a "természettörvény" alapján -, igazában csak a kinyilatkoztatott evangéliumi erkölcs adhat teljesen biztos támpontokat a szabad és felelős

39