Szolgálat 88. (1990)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Materializmus és keresztény értékek

Igazában véve a törvények felismerése és igazolása a probléma. A moralitás bizonyos objektív igazságokat, normákat feltételez, mégha a lelkiismeret a konkrét szituációban (számos kulturális, szociális, pszichológiai, vallási tényező összejátszása folytán) más és más módon érzi is magára kötelezőnek a törvényt. Miként a keresztény hit igazságait, úgy az erkölcsi igazságokat sem ragadhatja meg az ember puszta értelmi megismeréssel; számolni kell a szív felkészültségével és készségével is. Ezt hirdette Newman bíboros: az alázatos és készséges szív alkalmas a jó és az igaz megragadására, az egyenes lelkiismeret ítélete helyes, a gőg és az elbizakodottság, illetve az önzés elvakulttá tesz, és megkeményíti a szívet.

Az angolszász empirizmuson és pozitivizmuson már túljutottunk. De problémát jelent az, hogy mi az állandó az esetleges, a történeti változásban, mi a közös a különböző erkölcsi magatartásformákban, az egyes népek "erkölcseiben" és etoszában. A joggyakorlat vagy a társadalmi intézmények leírásában is a tények egyszerű kijelentésén túl szükség van az igazság meghatározására is. A sokat bírált ”természettörvény"-ben, amint erre Herbert Hart rámutatott, megtalálható a bon sens, egy bizonyos józan erkölcsi érzék magva; ki lehet fejteni annak minimális (egyetemes) tartalmát. A felnőtt és normális személyek gyakorlati erkölcsi értékítéletei egyetemesít- hetők, tehát több kérdésben lehetséges egy bizonyos etikai konszenzus, azon túl, hogy mindenki elfogadja e formális ítéletet: "A jót tenni, a rosszat kerülni kell."

A mindennapi életben - és a politikában is - nem fekete-fehér a valóság: van jó is, rossz is, kompromisszumok születnek, hiszen különböző értékek vonzása és érdekek egyeztetése bonyolulttá teszi az erkölcsi értékítéletet és a felelősségteljes döntést. Tulajdonképpen egyesek azt javasolják, hogy a konkrét értékítéletekből és döntésekből kell kiindulni, hogy eljussunk valami közös nevezőre a jó és rossz tartalmának, objektív normáinak meghatározásában. Nem puszta empirizmus ez, hanem egy bizonyos alapvető bizalom az emberi "becsületességben", az emberiség erkölcsi hagyományának "bon sens"-ában, konszenzusában. Naponta újabb és újabb lelkiismereti helyzetek elé állít bennünket az élet: a kábítószer és a terrorizmus, az abortusz és a bioetika számos kérdése (a mesterséges megtermékenyítéstől az eutanáziáig), az igazságos forradalom vagy önvédő háború stb. dilemmái között sokszor gyors erkölcsi állásfoglalásra van szükség. A modern élet teszi újra időszerűvé az etikát!13

A Nietzsche-szakértő francia jezsuita, Paul Valadier, aki a Nem Hívők Titkársága 1983-as ülésén figyelemre méltó előadást tartott e problémáról,

37