Szolgálat 88. (1990)
Halottaink - Nagy Elek (Tűzkő Lajos)
merül ki, hogy naphosszat szállítják kilométerekről a vizet. Nagy fúrások, állványok, felvonulási épületek. A bennszülöttek megilletó'dötten csodálják a nem sejtett mélységekből feltörő áldást. Egyik este két elszánt arcú bennszülött lép az atya lakásába. "Eljöttünk, atyám, mert még hiányzik valami az építkezéseknél." Mihály atya örül a segítőkészségnek, és tudakolja, mi lenne az. "Ősi szokásunk, hogy ilyen nagy építkezéshez fejeket kell szereznünk." "Miféle fejeket gondoltok?" "Hát éjjel elmennénk a szomszéd törzshöz, és hoznánk két fejet, hogy az égiek haragja ellen bebiztosítsuk, amit atya nekünk itt épít." Most érti, miről van szó. Még a pogány beidegződések és félelmek. Alaposan lehordja a két merész vállalkozót, hogy micsoda keresztények, ha még mindig ily pogány módra gondolkoznak. A nem várt hatás: térd reborul a két delikvens, könyörög, a világért se beszéljen erről az atya, mert ha kitudódik tervük, az ő fejük forog veszélyben. íme az emberi elmaradottság ilyen mélységeiből kellett és lehetett 3 évtized apostoli munkájával emberekké nevelni, emelni őket. Ősi elmaradottságból modemeket megszégyenítő hitre, emberségre ... Ötvenévesen már kinőtt az atya a dzsungel-pasztorációból. 15 éven át aztán az egész püspökség anyagi dolgait intézte mint jól bevált szakember. így kiemelkedően sok jót tehetett a testi-lelki nyomor enyhítésén. "Szíve a leprásokért és más betegekért dobogott, a szenvedőkért, de a vidék munkásaiért és halászaiért is. Utolsó levele, melyet betegágyán írt, segélykérés volt a római központba a rászoruló nép számára." (A rendfőnök írásából.) Halála, akárcsak termékeny élete, irigylésre méltó. 1990. április 26-án mint minden este 6 óra tájt még imádságát végezte a kápolnában. Hét órakor a kedvesnővér holtan találta szobájában. Hatvan rendtársa kísérte utolsó útjára. Ende püspöki katedrálisában talált sírhelyet. Emlékezzünk rá nagyjaink között. És emlékezzék ő is rólunk, mikor itt hazájában indul a missziós munka, hogy újra keresztényekké legyünk. P. Szántó János SVD NAGY ELEK (1910-1990) 1990. augusztus 30-án délután öt órakor fekete zászlót tűztek ki a hódmezővásárhelyi belvárosi templomra. Lelke mélyéig megrendülve értesült minden hívő - felekezetre való tekintet nélkül -, és mindenki, aki csak ismerte, hogy Nagy Elek főesperes, c. prépost "leikével megjelent az Úr ítélőszéke előtt" - amint gyászjelentése fogalmazza. Elárvult a Szentháromság-templom egyházközössége... Szentpéterúron született 1910. április 12-én. 1933-ban szenteltékpappá Vácott. Hitoktató káplánként tevékenykedett Kiskunhalason, Kunszentmiklóson, Nagykőrösön, Szentesen, Csongrádon és városunkban. Karkáplán volt Vácon 1942-től 45-ig, majd plébános Szegváron, 154
