Szolgálat 87. (1990)

Az egyház szava - Néhány szempont a keresztény elmélkedésről

gálnunk kell - megkülönböztetve tartalmukat a módszerüktől nehogy vészes szinkretizmusba essünk.

IV. Az Istennel való egyesülés keresztény útja

13. A keresztény, hogy megtalálja az ima helyes "útját", figyelembe veszi mindazt, amit fentebb Krisztus útjának kiemelkedő vonásairól mondottunk. Az ő eledele az, hogy annak akaratát teljesítse, aki őt küldte, s elvégezze, amit rá bízott (Jn 4,34). Jézus nem él mélyebb és szorosabb egységben Atyjával, mint amelyet a mély és állandó ima valósít meg. Az Atya akarata küldi őt az emberekhez, a bűnösökhöz, sőt hóhéraihoz, és nem egyesülhet mélyebben vele, mint engedelmeskedve akaratának. Ez semmiképpen sem akadályozza meg abban, hogy imádságra a magányba vonuljon vissza, azért, hogy egyesüljön Atyjával, és új erőt nyerjen a világba való küldetésére. A Tábor hegyén, ahol kétséget kizáróan, nyilvánvaló módon egyesült Atyjával, halálára emlékeztet (lásd Lk 9,31), és még figyelembe se veszi azt a lehetőséget, hogy a megdicsőülés hegyén időzzenek a "három sátorban". Minden keresztény szemlélődés szüntelenül utal a felebaráti szeretetre, a cselekvésre és a szenvedésre, és leginkább így közeledik Istenhez.

14. A görög szentatyák az Istennel való egyesülésnek a titkát az ember megistenülésének nevezik. Hogy ehhez közeledhessünk,... mindenekelőtt azt kell számon tartani, hogy az ember lényegénél fogva teremtmény, és örök időkig az is marad. Az emberi én sohasem szívódhat fel tehát az isteni énbe, még a legmagasabb kegyelmi állapotban sem. Eközben ismerjük el, hogy az ember Isten "képére és hasonlatosságára" van teremtve, és ennek a képnek az ősmintája az Isten Fia, akiben és aki által teremtettünk (lásd Kol 1,16). Ez az ősminta a legnagyobb és legszebb keresztény misztériumot tárja föl nekünk: a Fiú az Atyához való viszonyában - öröktől fogva - egészen "más", de ennek ellenére, a Szentlélekben, "egylényegű" vele. Következésképpen a "másság" nem valami rossz, ellenkezőleg, a legnagyobb jó. Magában az Istenben van "másság", aki egy természet három személyben, és létezik egy "másság" Isten és a teremtmény között, mivel természetük különböző. Végül az Eucharisztiában, valamint a többi szentségekben - és hasonló módon szavaiban és cselekedeteiben - Krisztus önmagát adja nekünk, isteni természetének részeseivé tesz, anélkül, hogy megszüntetné teremtett természetünket, amelyben - megtestesülésével - ő maga is részesedik.

74