Szolgálat 87. (1990)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: A kétségbeesett remény prófétája
3. Hinni Istenben - "hinni akarni" Unamuno a racionalizmus (intellektualizmus) ellen küzdve a másik végletbe esik; egy bizonyos protestáns fideizmust kezd vallani, jórészt a protestáns liberális teológia (és Kant) hatására. Igyekszik megcáfolni a klasszikus teodicea istenérveit (lásd ^4 tragikus életérzés VIII. fejezetét: "Istentől Istenig"). Egy kicsit Kantot követi, aki "egy ugrással" eljutotta tiszta ész kritikájától A gyakorlati ész kritikájáig, vagyis: "Kant a szívével újjáépítette azt, amit a fejével rombolt le." (T 7) Persze hatással volt rá az ugyanitt említett Kierkegaard is abban, hogy - miként Kant, ő is - az "arisztotelészi istentől", az elvont Istentől eljutott a lelkiismeret Istenéhez, az erkölcsi rend Alkotójához, a lutheránus Istenhez és hitfogalomhoz. (Vö. T 7 és 159) Eljut ahhoz az Istenhez, "aki emberi célt és emberi értelmet ad a világegyetemnek, és aki nem azens summum, nem aprimurn movens, sem pedig a világegyetem teremtője, aki nem az Eszme-Isten. Élő, szubjektív Isten ő - hiszen nem más, mint az objektivált szubjektivitás, avagy az egyetemesített személyiség -, aki több mint puszta eszme, és aki inkább akarat, mint ész. Isten annyi, mint Szeretet, vagyis Akarat. Belőle származik az ész, az Ige; de Ő maga, az Atya mindenekelőtt Akarat." (T 159) Nem szállunk itt most vitába Unamunóval, hogy megmutassuk a helyes teodicea helyesen értelmezett "istenérveit" (az analógia entis alkalmazását a természetes istenismeretben, annak érvényét és korlátáit, illetve a kanti kritikára válaszoló maréchali transzcendentális mádszert). Katolikus felfogás szerint a természetes ismeretnek egy bizonyos határon belül megvan a jogosultsága; Isten alapvető állítása a via negationis, vagyis a tagadás, amely megtisztít az antropomorfizmusoktól, nem törli el az alapvető állítást, csak relativizálja azt. Végső soron a kinyilatkoztatás alapvető kijelentése: Isten = Szeretet (Un 4,8.16). Istent, személyes valósága belső misztériumát maga Isten nyilatkoztatta ki nekünk Fiában, Jézus Krisztusban, és a Feltámadott Lelke által azoknak tárja fel, akik hisznek benne. De mi is igazában a keresztény hit? Abban igaza van Unamunónak - és ugyanezt tanította már Szent Ágoston, sőt a Jakab-levél -, hogy nem csupán Isten léte elfogadásáról van szó (ezt az ördögök is hiszik, és rettegnek), nem csupán bizonyos igazságok elfogadásáról; hinni Istenben (a latinban is rendhagyó a vonzat: credo in Deum) annyi, mint egész lényünkkel igent mondani Neki, feléje menni szeretettel, engedve az Ő vonzásának (Jn 6,43- 44), kiszolgáltatni magunkat a Szeretetnek. (Vö. T 183-;184) 60