Szolgálat 87. (1990)

Tanulmányok - Teleki Béla: Lelkipásztorkodás és élet

nem gyakorolják" (EN 56). Mindig voltak ilyen hívek. Részben az emberi nehézkesség: "könnyebb így", másrészt a "következetlenség" csavarja el fejüket hitük gyakorlásától. A korszellem is befolyásolja az embert abban, hogy a vallástól elidegenedik. Tehertétel az is, hogy a keresztények a nemhívők között élnek: hitük gyakorlását kigúnyolják, szórakozást kínálnak fel a vallásgyakorlat helyett, stb. Általában bűntudatosak ezek a keresztények. Igazolni próbálják magukat: nem járok ugyan templomba, de én azért jó katolikus vagyok; nem járulok a bűnbánat szentségéhez, de meggyónom én bűneimet a csillagos ég alatt; felnőtt ember vagyok én már, nincsen szükségem a pap közvetítésére ... Az ilyen és hasonló kifogások jelzik, hogy a nem gyakorló hívő szíve vérzik, szenved, a tehetetlenség béklyóit képtelen levetni. A lelkipásztorkodás nem ítélkezhet fölöttük. Egyébként sem az a dolga, hogy ítéljen, hanem hogy szolgáljon és segítsen. Sokat segíthetnek rajtuk a szórakozással összekötött vallásos programok: zarándoklatok, templombúcsúk, irodalmi estek stb. Bevonhatjuk őket a felnőttkatekézisbe, családi vagy egyéb vallási csoportokba. Fokozatosan megkedvelhetik hitüket. Egyébként sem szerethetik hitüket és nem hozhatnak érte áldozatot, ha nem is ismerik azt igazán.

A lelkipásztorkodás következő címzettéi azok, "akiket megkereszteltek ugyan, de teljesen távol élnek a keresztény élettőr (EN 52). Egyesek "hisznek” ugyan, de még a legelemibb hitigazságokat sem ismerik. Mások pedig megvetik azon homályos "igazságokat", amelyeket gyermekfejjel felszedtek, de sokszor semmi közük sincs a kereszténységhez, inkább valamilyen mitikus vallásosságot tükröznek. A lelkipásztorkodás elsőrangú feladata megvinni ezeknek az embereknek a szabadságot, s megszabadítani őket a hamis vallásosságtól és téveszméiktől. Sokat segíthetnek a keresztény szabadegyetemek és a keresztény élet kérdéseit tárgyaló és elmélyítő kongresszusok. Ha gyermekeiket hitoktatásra járatják, okosan teszik a lelkipásztorok, ha külön felnőttkatekézist hirdetnek meg azoknak a szülőknek, akik maguk nem járhattak rendszeres hitoktatásra, s ezen összejöveteleken átveszik velük az alapigazságokat, a keresztény erkölcs főbb szabályainak fontosságára rámutatnak, és felcsillantják az ünnepek szépségét és jelentőségét az ember életében.

"A katolikus egyház gondja kiterjed azokra a keresztényekre, akik nincsenek vele teljes közösségben." Ezek "már befogadták a hitet, sőt talán már nemzedékek óta kapcsolatban állnak az evangéliummal". A lelkipásztorkodásnak "fáradhatatlanul kell törekednie" (EN 54), hogy a nem katolikus keresztényekkel keresse és építse azt az egységet, amelyet Krisztus akart:

34