Szolgálat 87. (1990)
Könyvszemle - Garai István: Ditirambus a mustármagról (Pánczél Gábor)
gyorsabban el is harapódzott; Magyarországon ennek a folyamatnak sajátos magyar okai voltak, amelyekkel Tomka véleménye szerint céltudatosan szembe kellett volna szegülni. A 80-as évektől - amint a kutatási eredmények mutatják - a vallásosság Magyar- országon újból növekedésnek indult, ami cáfolja azt a marxista tételt, hogy az elval- lástalanodás szükségszerű és állandó folyamat. Az a tény, hogy a gyűjtőkötet német nyelven jelent meg, egy örvendetes körülménynek köszönhető: német nyelvterületen nagy érdeklődés mutatkozik az egykori "keleti tömb" országaiban, így Magyarországon is, a kommunista érát jellemző egyházi és vallási helyzet iránt. És mivel egy negyvenéves fejlődést semmilyen (bármiféle természetű) politikai változással nem lehet máról holnapra átállítani, ezért a Tomka által felderített adottságok jórésze a jelenlegi állapotoknak is megfelel, tehát teljesen időszerű. Magyarország számára kiváló kortörténeti értéket képvisel a mű, ezért joggal tarthat igényt az érdeklődésre, hisz egy olyan kor hiteles elemzését nyújtja, s tényanyagát tárja elénk, amelyben 40 éven keresztül egy totalitárius állam és egy vallásellenes ideológia módszereivel megkísérelték, hogy egy ezeréves keresztény hagyománytól kialakított országot átformáljanak, átalakítsanak. Egy ilyen dokumentáció nélkülözhetetlen kiindulópont az újrakezdéshez. Brandenstein Mária Garai István: Ditirambus a mustármagról. A szerző kiadása, Budapest, 1988. Vallásos költő - mondják ki s írják le gyakran az ítéletet kritikusok, irodalom- történészek azokról az alkotókról, akik többek között hitről, áhítatról, Teremtőről, Messiásról szólnak, s ebben a jelzős szerkezetben ha nincs is mindig benne a lebecsülés, a (rossz) köztudatban mégis csökkentett értékűséget jelent. Garai István gyűjteményes kötetével - érzésem szerint - egy picikét hozzájárult ennek a legendának a szétoszlatásához. A köteteim már árulkodik arról, hogy Garai egyéni és eredeti stílusvilág megteremtésére is törekszik, miközben a magyar líra hagyományos ösvényeit járja. A "ditirambus" és a "mustármag" szavak társítása önmagában feszültséget teremt. A csapongó, szárnyaló, az eksztázisig hevülő, gyors, szaggatott ritmusú dalnak - az óda és a bordal rokona - merő ellentéte a mustármag; az evangéliumokban a parányiság, a kicsiség, a szerénység és a szunnyadó élet, illetve a hit szimbóluma. (Vö. Mt 17,30; Mk 4,31; Lk 13,19; 17,6.) Azt is jelzi köteteimével a szerző, hogy lírai világa többdimenziójú még akkor is, ha végső célja az Istennel való találkozás. Akárcsak a nagy felfedezések, ennek a logikája is roppant egyszerű: Az Úrhoz vezető út nem halad "légüres térben"; azokat a szférákat kell végigjárnunk, amelyeket Ő teremtett. Az Isten megközelíthetetlen a világ feltérképezése nélkül! 101
