Szolgálat 86. (1990)
Eszmék és események - András Imre: Lépéskényszerben
A külső nyomás megszűnte, sajnos, inkább erősítette az eddigi "maszekolást", mint visszaszorította volna. Nagy a kísértés, hogy mindenki a maga módján próbálja megváltani a világot a maga igazát keresve, esetleg a másik katolikussal, egyházival szemben; a "fekete Pétert" előszeretettel mutogatjuk a püspökök felé, vigyázva keressük a bűnbakot a múlt, a jelen és esetleg a jövő mulasztásainak igazolásához. 5) Az egykor velünk atyáskodó közhatalom most menedéket keres nálunk - sőt a választások után (a keresztény világnézetnek elkötelezett pártok útján) - ismét esélyt kaptunk - 40 éves rontás után -, hogy az evangélium kovászát bevihessük a közéletbe. A visszanyert szabadság tehát lépéskényszert teremtett számunkra minden fórumon: a pasztorációban és a közélet területén egyaránt. A kihívást csak komoly elszánású, taktikai lépést mellőző módon szabad megválaszolni. A politikusok megtehetik, hogy az előző politika bukása után valami egészen újjal jönnek. Az Egyházban ilyesmi nem lehetséges. Az Egyháznak alapítása óta mindig vállalnia kell önmagát, a saját múltját. Az Egyház ezért egyszerre mondja magát "maradandónak" és "megváltoztatandónak" (ecc- lesia semper eadem et ecclesia semper reformanda). A megőrzés és a megváltoztatás együttes követelménye veti fel a "hogyan" kérdését: hogyan kell hozzáilleszteni az újat ahhoz, ami már megvan? Ez lesz a továbbiakban viszgálódásunk központi kérdése. A régi és az új összeillesztésére három stratégiát fogunk megvizsgálni: a konzervatív, a liberális és a pluralista utat. A három "út" tekinthető pusztán módszernek is, és akkor - mint minden formális dolog - nem lehet se rossz, se jó, hanem a tárgytól nyeri az erkölcsi értékelést; de érthetünk e neveken egyházi/köz- életi konzervativizmust, liberalizmust, pluralizmust is, vagyis eljárásmódokat az életben, s itt már felmerül az erkölcsösség kérdése. I. Konzervativizmus A konzervativizmus szociológiai fogalom, a teológia nem ismeri A fennálló rendhez való nyomatékos ragaszkodást szokták így nevezni. A fogalom kialakulása történetileg a nagy francia forradalomhoz kapcsolódik, mely megalkotta a maga forradalmi (progresszív) ideológiáját, és a feltételezett haladás során harmonikus, igazságos, békés társadalom kialakulását jósolta meg. Ezzel az ideológiai alapozású jövőszemlélettel szállt szembe a később konzervatívnak nevezett irányzat, felháborodva azon, hogy a "progresszívek" semmibe vesznek évszázados struktúrákat és tapasztalatot, mely intézményekben és jogokban kifejeződő, "természetes" rendet alapozott meg. A politikai konzervativizmus történetében még érdemes megjegyezni, hogy éppen az ideológiára alapozott kommunizmus hatására fejlődött ki az a mai irányzat, mely a közéletet az emberi jogok tiszteletben tartására és megőrzésére, tehát egy konzervatív alapelvne kívánja ráépíteni. 78
