Szolgálat 86. (1990)

Élet a plébánián - Teleki Béla: Gyermekek istentisztelete

ferdén nézik az emberek a síró vagy gőgicsélő kisgyermeket", "zavarja a felnőtteket, ha óvodásunk járkál a templomban". S fel is hagynak a szülők a próbálgatással: otthon maradnak. Ezért egyes plébániák miséket vezettek be olyan családok számára, ahol kisgyermekek vagy óvodások vannak. Az istentiszteletet a lelkész mindig a fiatal szülők egy csoportjával készíti elő. Beépítik a gyermeki imát, éneket, még a tánclejtéseket is, hogy a kicsik kedvükre mozoghassanak.

E korosztály elmaradása az ünneplésről súlyosan hátráltatja a gyermekek vallásos fejlődését, de a szülőknek is árt, mert az ünneplés alapvető igénye minden embenek.

Érettebb közösségeknél, ahol örülnek a kicsik jelenlétének, ügyelni kell arra, hogy a gyerekek ténylegesen meg legyenek szólítva a misén, és tevőlegesen kivehessék részüket az ünneplésből. (Vö. M. Kleis: Gottesdienst mit Kleinkindern. Mainz 1984, és B. Skrabal: Schön dass du da bist. München 1988.) Ugyanakkor maradjanak szüleik közelében, hogy ezek a mise közben magyarázatokkal szolgálhassanak kérdező gyermekeiknek, s az elfáradtakat karjaikba zárhassák.

b) A kisiskolás korú gyermek egyik fő jellemzője a játékosság. Szem előtt kell tartanunk ezt a szentmisén is: a lecke és az evangélium eseményét dramatizálhatjuk, szimbolikus formákba öltöztethetjük, ám óvakodnunk kell a színpadiasságtól. Ha ugyanis a könyörgéseket, imákat stb. a felnőttek fogalmazzák meg, de a gyerekekkel olvastatják be, hiányozni fog a spontaneitás: az iskolások "szerepelnek". A veszélyt azzal kerülhetjük el, ha a szentmise előkészületébe bevonjuk a kisiskolásokat szüleikkel együtt, és biztosítjuk a gyerekek alkotó szabadságát. A felnőttek csak javítsák az olyan hibákat, amelyeket nem tűrhet el az istentisztelet méltósága vagy a hitletétemény. Sajnos, erre a szempontra a szakkönyvek sincsenek kellő figyelemmel: előregyártott szövegeket hoznak. (Vö. J. Katzer: Feiern und Freuen. Würzburg 1980, és M. Schneog: Wir spielen und feiern. Freiburg 1984.)

c) A serdülők (az elemi felső tagozata) úgy érzik, hogy már kinőttek a gyerekcipőből. Le is nézik mindazt, amit a "kicsik" művelnek. Még a misén sem vegyülnek szívesen a "csöppségekkel". Ők már nagyok. Ám a felnőttek még nem fogadták őket be. Á felnőttek között sem találják meg tehát helyüket. Társaságuk a hasonkorú baráti kör. Beszédmódjuk is eltér mind a gyermekekétől, mind a felnőttekétől. Érzelmeik vészesen hullámzanak, kiszámíthatatlanok. Érthető, hisz elbizonytalanodottak: ki tartózkodik szívesen a senkiföldjén. Nagyon kínos, ha valaki nincs sem itt, sem ott. Értelmi képességeik és fogalomalkotásuk már nagyon közel került a felnőtt emberéhez. Az élet legmélyebb kérdései is kezdik őket komolyan érdekelni.

Az istentiszteletben is meg kell találniuk önmagukat: kapjanak magyarázatot égető kérdéseikre, a mindennap jelenségeire, és az élet értelmét

63