Szolgálat 86. (1990)

Tanulmányok - Friedrich Wulf: A hitélmény mint a keresztény tanúságtétel előfeltétele

létezel, és Te vagy a szeretet", illetve: "Jézus, akiben Isten jelen van, él, itt van.” Mindez azonban csak a hitélményben valósul meg, amelyet szorosan véve nem lehet ízekre bontani, amely felülmúlja az értelmi megismerést, és mégis maradandóan reá van utalva.

3. Hogyan igazolható, hogy a hitélmény igazi, nem pedig ábránd?

Isten "belemondja" szavát az ember élmény- és megértésszintjébe. Mármost a bibliai szó lefordítása korunk élmény- és megértésszintjére, az én folyton új helyzetemből adódó szintre is, sokkal inkább a Lélek által történik, mint az exegézissel. A Lélek hordozza ugyanis a sajátos élményt, tovább viszi, és így vezet be a teljes igazságba (Jn 16,13).

Amikor tehát Isten "belemondja" szavát az ember élmény- és megértésszintjébe, és a hívő tapasztalja ezt a szót saját életének élményében és nyelvtana szerint, akkor a hívőben és történetében észlelhetővé kell válnia, hogy hatékony az a szó, amelyre hittel ráhagyatkoztam.

Milyen kritériumok vannak ehhez a megállapításhoz? Minden nagy akadály, tévedés, kudarc és vétek ellenére életem alakult. Még a sötét eseményekben és órákban is, és éppen azokban mindig megnyílt egy út, amely a jövőbe vezetett. így megtanultam elfogadni magamat, önmagamhoz tértem; mindjobban legyőztem az önmagámtól való elidegenedést. Ezáltal nagy szabadságot kaptam ajándékba, amely lehetővé tette, hogy elfeled- kezhessem magamról, és hogy hagyjam magam Istentől az emberek szolgálatába állítani. Ez nem utolsó sorban más hívők által történt, akik hitüknek ebből az alapélményéből éltek. így biztonságra tettem szert, szívem legmélyét béke és öröm (vö. Gál 5,22) töltötte el és minden ingadozásban olyan alakulást tapasztalok, amely nagyon mélyre hat: jóságot, megértést, megbocsátást, türelmet. - A hívő hitélménye eredetiségének legkevésbé elvitatható kritériumait ellentétes belső megtapasztalásban kapja meg: ott, ahol a szenvedésben örömet, a gondban gondtalanságot, a reménytelenségben reményt, a hit kísértéseiben és a hitre való képtelenségben hitet kap ajándékba.

Hasonló tapasztalatra tehet szert olyan csoport is, amely a hitben és a hit érdekében találkozik. Itt a hitélmény valódiságának ismérvei: az egymás kölcsönös elfogadásáról, a jóindulatról és az egymásért való jelenlétről adott tanúság, kölcsönös tanúságtétel a hitről, a konfliktusok közös elviselésében mutatott türelem, és az a mód, ahogy a konfliktusokat feloldják; végül bizonyos jelek kinyilvánulása, amint ilyenekről már Pál hírt ad a korintusi közösséggel kapcsolatban. Ám nagyon kérdésesnek tűnik, ha a fő hangsúlyt, mint egyes pünkösdista csoportok teszik, a rendkívülire, pl. a nyelveken való beszédre helyezik, és az ilyesmit önmagáért keresik. Nem kellene ennél sokkal többre becsülni a mindennapi szeretet és segítőkészség karizmáját? Nem is szólva arról, hogy így a tévedés lehetősége kisebb lenne.

17