Szolgálat 85. (1990)

Eszmék és események - Szabó Ferenc: A "kölni nyilatkozat" és ami mögötte van

béri erőkre számít, nem pedig a Szentlélek Egyházban működő hatalmára. Nem a pápa személye, hanem a pápa mint Róma püspöke, mint Péter utóda a hit és az egység garanciája az Egyházban.

Valadier előbb említett kifejezése Hans Urs von Balthasar 1974-es könyve címére utal: Der antirömische Affekt: "A Róma-ellenes komplexus"- sal fordítom a francia fordítás nyomán. Ez a sok tekintetben éleslátó munka Balthasar halála után most 1989-ben újra megjelent változtatás nélkül. A zsinat utáni krízisben, a Rómát támadó kritikák közepette a svájci teológus a mélyre hatolva, a tajték alatt az új, veszélyes irány sodrásának nehézkedési erőit fedte fel. Diagnózisa lényegében ma is érvényes.

Az egyházon belül tapasztalt Róma-ellenesség, Rómával szembeni ellenérzés és kritika csak egy bizonyos mértékig igazolható; egyeseknél olyan túlzásokba esik, hogy a katolikus egyház önrombolásának tekinthető, ahogy L. Bouyer nyomán H. U. von Balthasar hangoztatta J. Ratzinger 60. születésnapjára írt tanulmányában, amely kérdéses könyve 2. kiadásának bevezetőjeként szerepel.

"Miként az Egyház a maga egészében, ugyanúgy vezetése sem tisztán lelki; valami angyali eszme nem találhat helyet a Megtestesülés Egyházának struktúrájában. A test tagjai erősen súrlódnak, mozgásuk fáraszt, és az ember megérezheti, miként a ’funkcionálási igény3, a kifejezési lehetőség korlátáit és mechanizmusa elhasználódása által eredményezett lassúságot. Még mélyebben: az emberi testet szellemi princípiuma mozgatja, amely immanens (benne maradó), az ’ember-rendszer’ egy bizonyos autonómiával rendelkezik, bizonyos harmóniával is; az egyházi testet egy ’fő5 mozgatja, amely fölötte áll, hozzá viszonyítva ’természetfeletti’, és az Egyház irányításának funkciója, főleg a pápaság azért létezik, hogy állandóan emlékeztessen erre a transzcendenciára és azt képviselje. Ez a helyzet kellemetlen a testnek olyan mértékben, amennyire immanensnek fogja fel magát, tehát ha pusztán szociológiai távlatban tekinti magát."

Balthasar ezután megemlíti, hogy már a korintusi közösségben jelentkezett egy bizonyos Pál-ellenes komplexus, majd Pál személye eltűnt, de Péter megbízatása megmaradt, miként az apostolutódoké, a püspököké is. "A Pál-ellenes komplexus tovább él mint Péter-ellenes komplexus", állapítja meg a teológus. Erről tárgyal a könyv, megmutatva, hogy a II. vatikáni zsinat helyreállította az egyensúlyt a püspöki kollegialitás és a pápai primátus között, vagyis eszményileg megoldódott a probléma. Természetesen, a gyakorlatban nem ilyen egyszerű a kérdés.

Néha van igazság az olyan kritikákban, amelyek - mint az előbb Valadier is - a központ "helyi egyház-ellenes" komplexusát emlegetik; vagy azokéban, akik a központi bürokratizmust, az élettől elzárkózó adminisztrációt, a hivatalviselők hatalmi visszaéléseit stb. bírálják. Világos, hogy a lelki hatalom az isteni élet szolgálatáért van, az intézmény a szentségi kegyelem közvetítésének kerete; a "rendszer" nem alkothat falat Isten és a lelkek között, a hívő és az evangélium élő Krisztusa között. A láthatatlan kegyelmi közösség

90