Szolgálat 85. (1990)
Eszmék és események - Szabó Ferenc: A "kölni nyilatkozat" és ami mögötte van
Egyház, 1987) c. könyvében éleslátóan elemezte a katolicizmus és a modern társadalom viszonyát. Az átalakuló társadalomban, amelyet a szekularizáció, a pluralizmus, az egyes tudásterületek autonómiája jellemez, a katolikusoknak, a hívőknek és pásztoroknak jelen kell lenniük, elfogadva a kihívásokat, határozottan állítva önazonosságukat - hangsúlyozza a francia jezsuita. A szekularizálódás tény; egyre inkább terjed - ha nem is a szenvedélyes, "harcos" ateizmus - a vallási közömbösség és a gyakorlati materializmus. Ugyanakkor tény az is, hogy feltörőben van egy bizonyos új vallásosság: ezoterikus, okkult jelenségek iránti érdeklődés, a keleti vallások népszerűsége, többé-kevésbé keresztény szekták terjedése, de az elmélyültebb kereszténységjelentkezése is, főleg bázisközösségekben, megújulási mozgalmakban. Mindez, mutatis mutandis, a négy évtizedes bénultságból feléledő magyarországi társadalomra és egyházakra is áll. A katolikus egyházon belül Magyarországon nincs az az éles ellentét, mint pl. Franciaországban a Lefebvre-féle, skizmába hajló tradicionalizmus és a marxi baloldallal kacérkodó katolikus értelmiségiek között. Tulajdonképpen a magyarországi egyháznak most kellene hozzáfognia igazán a II. vatikáni zsinat megújulási programjának megvalósításához, ahogy ezt egyébként a zsinat bezárása 20. évfordulóján megrendezett püspöki szinó- dus és maga a szentatya is hangsúlyozza világviszonylatban. Meg kell találni a helyes egyensúlyt a modernista ízű relativizmus és a merev konzervativizmus között. Sajnos, a vasfüggöny mögötti országok egyházi fejlődése - éppen a politikai helyzet, az elnyomás miatt - nem volt egységes: a hűség gyakran a merev formák megőrzését, konzerválását jelentette, pedig az igazi hűség a hagyomány és a korszerűsítés helyes egyensúlyából származik. (Paradox módon a hivatalosan is szekularizált közép-kelet-európai országokban erősebb a klerikalizmus, mint a nyugati országokban!) El kell fogadni a modernség kihívását, amely egyszerre felhívás a szabadságra, a hit elmélyítésére (ez folytonosság és újdonság), a teremtő kezdeményezésre. Meg kell találni a világegyházban a helyes egyensúlyt a központ és a periféria között, illetve ki kell fejleszteni a pápa (a római kúria) és a helyi egyházak párbeszédét, együttműködését, éppen a zsinat által megfogalmazott kollegialitás szellemében. Jórészt ez a probléma húzódik meg az európai teológusok kontesztálása mögött, amelynek kifejezése az ún. "kölni nyilatkozat": 1989 vízkeresztjén német nyelvű teológusok fogalmazták meg ezt a "manifesztumot"; később különböző formákban szolidaritást vállaltak velük a francia, a flamand és az olasz nyelvű teológusok is. (Lásd a dossziét: La Documentation Catho- lique, Nr. 1979,1989.3.5.) Ha az aláírók számát tekintjük, jelentősnek kell tartanunk e kontesz- tálást. Hans Küng, aki nem kezdeményezte, de aláírta a nyilatkozatot, 1989 végén az II Regno c. folyóiratnak adott interjújában - a maga demagóg stílusában - ezt hangoztatta: A pápa és Ratzinger vissza akarnak menni a középkorba; Rómában még nincs peresztrojka! 83
