Szolgálat 85. (1990)
Tanulmányok - George Aschenbrenner - Baranyi Imre: Az egzámen, a szellemek megkülönböztetésének útja
1. Az egzámen mint tudatosítás A spontaneitásra jelentős hangsúlyt helyez a mai fiatalok nagy része. Azt mondják, hogy ahol nincs spontaneitás, ott megszűnik az élet. Hangsúlyozzák, hogy a Lélek a spontaneitással van kapcsolatban, tehát minden, ami a spontaneitással ellenkezik, az Lélek nélküli. Az emberi tudatban kétfajta spontaneitás működik: az egyik a jó, és Istentől van; a másik rossz, és nem jön az Istentől. Mindkét indulat megtalálható mindegyikünkben. Az éles eszű és szókimondó személy gyakran könnyedén szórakoztat, a figyelem központjában van, és spontaneitás jellemzi; de nem bizonyos, hogy mindig a jó ösztönök vezetik. Ezért aki teljes szívvel igyekszik szeretni Istent, az nem hagyatkozhat kizárólagosan a spontaneitásra. Meg kell szereznie azt a képességet, melynek segítségével alaposan megvizsgálja a különböző belső megmozdulásokat, és csak azokat hagyja jóvá, amelyek Istentől valók, és Isten ügyét szolgálják. Tulajdonképpen ez az igazi, a Lélek által irányított spontaneitás, amiben azután központi szerep jut az egzámennek. Amikor tehát az egzáment a szellemek megkülönböztetésével hozzuk kapcsolatba, tudatosításszerepét hangsúlyozzuk. A legelső, amit észre kell vennünk, az nem az erkölcsi jó vagy rossz. Meg kell látnunk, mi az, ami hat ránk, és hogyan érinti az affektiv életünket. Illetve: mi felé vezet bennünket az Úr. Ami ugyanis a tudatunkban történik, az megelőzi cselekedeteinket, sőt fontosabb, mint maga a - törvény szerint jó vagy rossz - cselekedet. A napi egzámenban először azzal foglalkozunk tehát, hogyan tapasztaljuk meg az Atya "vonzását" (Jn 6,44) egzisztenciálisan, személyes tudatunkban, és hogyan kísért bűnre hajló természetünk - hajlamainkon keresztül -, hogy megcsaljon és elvonjon az Atyától. Csak a következő lépésként fontolgatjuk cselekedeteinket: hogyan feleltünk Isten vonzására. 2. Az egzámen imádság Megvan annak is a veszélye, hogy az egzámen üres önvizsgálássá válik, vagy egészségtelen önelemzésbe fullad. Előállhat az is, hogy felületesek és érzéketlenek maradunk Isten érintése iránt, mert nincs bennünk kellő erőfeszítés, és az életet csak olyannyira vesszük fontolóra, amennyire az természetünknek kellemes. Ezen jelenségek jelzik az elmélyült imádság hiányát a személynél. Az egzámen hatása és imádságos minősége függ attól, hogy mennyire kapcsolódik a személy szemlélődő imádságával. Az Atya ugyanis kinyilvánítja a valóság misztériumait Krisztusban a napi szemlélődés által, ahogy Pál apostol írja: szentjeivel "akarta megismertetni az Isten, milyen fönséges gazdagságot rejt a pogányok számára ez a titok." (Kol 1,27). Különféle módokon, főleg szavak nélkül ismeri fel az Atya kinyilatkoztatását az imádkozó személy. A napi egzámen készíti elő a készségnek tisztelettudó és nem moralizáló magatartását (vö. Róm 16,26), hogy ráérezzünk és felfedezzük az Úr belső indításait, amelyek által naponta vezet minket, mélyíti készségünket, és nem 28
