Szolgálat 85. (1990)
Tanulmányok - George Aschenbrenner - Baranyi Imre: Az egzámen, a szellemek megkülönböztetésének útja
kívül hasznosak nemcsak a lelkivezetőknek, hanem minden ember számára, aki komolyan törekszik az Istennel való szeretetkapcsolat elmélyítésére. Szent Ignác két csoportra osztja ezeket a szabályokat, aszerint, hogy olyanokhoz szólnak, akik bűnt bűnre halmoznak, vagy olyanokhoz, akik bűneik irogatásában már lendülettel haladnak előre, és komolyan ráléptek az erény útjára. A gonosz szellem csapdája ugyanis más lesz az első csoportban lévőknél, mint a második csoportba tartozóknál. A gonosz szellem ámításának és az annak megfelelő önámításnak főbb jellemzőit fentebb felsoroltuk. Nagyon fontos azonban tudnunk, hogy Szent Ignác szabályait nem szabad "mechanikusan" alkalmaznunk. Azoknak helyes alkalmazása sokkal inkább művészet, pontosabban karizma, mint "technikai tudás". Ezen szabályok helyes alkalmazása ugyanis imában és önmegtagadásban gyökeredzik. Szükséges hozzá továbbá alázat, türelem és okosság, melyek megszabják alkalmazhatóságuk mértékét. Csak akkor képes valaki felismerni a gonosz szellem buktatóit, ha igazán ráhangolódott Isten akaratára, és él benne az őszinte engedelmesség szelleme. George Aschenbrenner - Baranyi Imre AZ EGZÁMEN, A SZELLEMEK MEGKÜLÖNBÖZTETÉSÉNEK ÚTJA Az egzámen, vagyis a lelkiismeretvizsgálat nem egyéb, mint a személyes életünkbe való betekintés és a bennünk működő szellemek, erők, megmozdulások mérlegelése, kiértékelése. Főképp azt szolgálja, hogy megtaláljuk, megérezzük Istent önmagunkban, teljes emberi személyiségünkkel odahajoljunk Istenhez. Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatos-könyvében sokszor utal az egzámen ezen szerepére, és arra int, hogy belső megmozdulásainkat (a szellemeket) azonnal egyeztessük igazi énünkkel. Emellett beszélt a szűkebb értelemben vett, formális és a kötött, napi kétszeri egzámenről. Tanulmányunkban tehát az egzámen Szent Ignác-i értelmezését tartjuk szem előtt. Olyan út ez, amely a szellemek megkülönböztetésére, Istenhez való odafordulásunk tökéletesítésére, az Isten szívéhez való hasonulásra segít. I. Az egzámen, belső megmozdulásaink tudatosítása Az egzámen tehát nem visszakanyarodás a múltba, nem turkálás bűneink lomtárában, hanem állapotunk, Istennel való kapcsolatunk hálás tudatosítása. 27