Szolgálat 85. (1990)

Tanulmányok - Nemesszeghy Ervin: A jó és rossz indítások megkülönböztetése

esetleg a rossz szellem hatására. Ezért szükséges az alapos vizsgálat, mielőtt teljes hitelt adnánk nekik és megvalósítanánk. (Vö. Lgy. 336)

Amit Szent Ignác a vigaszról fentebb mond, vonatkozik az ún. magánkinyilatkoztatásokra is. Ezért tapasztaljuk azt, hogy nagy misztikus szentek leírásai misztikus élményeikről sokszor visszatüláözik annak a kornak a teológiai véleményét, amelyben éltek, vagy saját felfogásukat.

Buzgóság és vakbuzgóság

Az eredeti bűn következményeképpen az ember ritkán találja meg a helyes egyensúlyt, a középutat, és a szélsőségek felé tolódik. In medio stat virtus - mondja a régi mondás. (Az erény középen van, mindkét szélsőségtől egyaránt távol.) Mindennap tapasztaljuk, hogy a fmoman érzékeny lelkiismeret helyett vagy a túl érzékeny, vagy a túl tág lelkiismeret felé akar bennünket vinni a rossz szellem. A buzgóság is a lanyhaság és az oktalan túlbuzgóság között van. A második embercsoportban lévőket a rossz szellem a vakbuzgóságba viszi, hogy így érje el gonosz célját.

Szent Ignác visszaemlékezéseiben egy érdekes epizódot mond el életéből, mely jól illusztrálja akkori vakbuzgóságát. 1522 márciusában öszvérén indult Navarretéből Monserrat felé. Megtérése utáni buzgóságában nagy tetteket akart véghezvinni Isten iránti szeretetből. Amint az úton haladt, utolérte egy mór, és társalgásba elegyedtek. A Boldogságos Szűzről is beszélgettek. A mór kijelentette: nem tudja elhinni, hogy Mária a gyermek Jézus születésénél is szűz maradt. Bármennyi érvet is sorakoztatott fel Ignác, nem tudta eltéríteni a mórt nézetétől. Közben a mór sietve tovaügetett, és eltűnt Ignác szeme elől. Nagyon bántotta az, ami közte és a mór között történt. Felindultság vett rajta erőt, lelkében elégedetlenséget érzett, hogy nem védte meg eléggé a Szűzanya becsületét. Haragra gerjedt a mór ellen, és feltámadt benne a vágy, hogy a mórt felkeresse, és néhány tőrdöféssel fizessen neki szavaiért. A mór megnevezte ugyan a helységet, ahová tartott, de az országút nem vezetett a helységen keresztül. Mivel nem tudott dönteni, mitévő legyen, úgy határozott, hogy elengedett kantárszárral hagyja az öszvért addig haladni, ahol az út elágazik. Ha az öszvér a helységbe vezető útra tér, akkor fölkeresi a mórt, és néhányszor beledöfi tőrét; ha pedig nem megy a helység felé, hanem továbbhalad az országúton, akkor békében hagyja. "Úgy is tett, ahogy elgondolta. Tetszett a mi Urunknak, hogy az öszvér megmaradt az országúton, és nem lépett a helység felé vezető útra, jóllehet alig volt távolabb tőle 30-40 lépésnél, és az odavezető út nagyon széles és kényelmes volt." (Loyolai Szent Ignác Visszaemlékezései, Budapest 1934,31.o.)

Szent Ignác azért mondja el ezt a történetet, hogy megmutassa, mennyire járatlan volt még a lelki életben, mennyire nem volt benne prudencia, mennyire ki volt téve a rossz szellem hatásának. Ezt Visszapillantásaiban maga is elismeri, amikor a történet elmondása előtt ezeket írja: "Ha eszébe jutott egy-egy vezeklés, melyet a szentek végeztek, elhatározta, hogy ő is vállalkozik arra, sőt még nagyobbakat is végez. Ilyen gondolatokban találta minden örömét, mivel az igazi lelki életről még nem volt fogalma, és nem

25