Szolgálat 85. (1990)

Tanulmányok - Naszályi Emil: A szellemek megkülönböztetése a lelkiség történetében

tekintély és vele a bizalom biztosítékát. Itt alakul ki a keresztény lelkiisme­retben az igazi kritikai érzék. A mai pluralista és irány nélküli társadalomban olyan megkülönbözte­tésre van szükség, hogy igazi keresztény lelkiismeret alakuljon ki. A Krisz­tusba vetett hit vidám, hálás, alázatos elfogadása annak, akit az Atya küldött, és aki életünk, utunk és igazságunk, s akivel szemben igaz a mi elkötelezettségünk. - így kell látnunk Krisztus harcát a megcsontosodott és elabszolutizálódott szokásokkal, emberi hagyományokkal, emberi vezeté­sekkel szemben. Szent Pál, ez a hűséges farizeus is tisztán meglátta, hogy a krisztusi hit törést jelent a zsidó hagyományokkal szemben, amelyeket nem szabad a megtérő pogányokra kényszeríteni. - A mai harmadik világ sok szempontból ugyanígy áll szemben Krisztus Egyházának sok emberi hagyo­mányával. - A lelkiség történetében láthattuk a nagy lépést, hogy a meg­különböztetés nem habitus, hanem cselekedet. Meghatározói a cselekedet tárgya, célja és körülményei. Aquinói Szent Tamás számára alig van abszo­lút határjelölő norma, kivéve a tízparancsolat első tábláján lévő követel­ményeket. A második tábla parancsai az emberek közötti igazságosság rendjét határozzák meg, a ma előttünk legtisztábban álló alapelveket: sen­kivel szemben sem szabad jogtalanságot elkövetnünk, mindenkinek legyen meg a neki kij áró j oga. Az igazság meghatározásai változhatnak (I—II q. 100, a.8). Ugyanígy fogalmaz a nagy moralista Liguori Szent Alfonz is: A termé­szetes erkölcsi törvény parancsai nem mind abszolútak, és időhöz kötött formulázásai miatt epikiát is megengednek. (Az epikia a törvény értel­mezésének egyik módja.) A megkülönböztetés mai kritériumai Az előzőkben már láttuk, melyek azok a kritériumok, amelyek alapján a jót és a rosszat megkülönböztetjük. Láttuk azt is, hogy ezek a láitériumok a századok folyamán a hagyományos alapokra épülve mind számosabbak lettek. Irányukat, értéküket, bizonyító erejüket azok a habitusok, készségek adják, amelyekből a megkülönböztetés cselekedetei fakadnak. A mai krité­riumok tisztábban mutatják a cselekvő ember erkölcsileg új vonásokat éreztető egyéniségét, a világ Megváltójának nagy művébe jobban bele­olvadó közelségét és az embertestvér felé kitáruló együttérzés, az igazságos­ság és tevékeny szeretet önzetlen felelősségét. A következőkben felsoroljuk - bár nem szerves rendszerezésben - a megkülönböztetés mai kritériumait:- a hit Isten közelségének alkotó és megszabadító tényében (hit: Krisz­tus jóhírének, evangéliumának elfogadása);- a hit Krisztus húsvéti misztériumában;- a hit a pünkösdi titokban;- teljes beilleszkedés a hit egészen tágra nyíló, az egész életet átfogó távlataiba;- a hűség Istenhez a történelem múltat, jelent és jövőt összefoglaló dimenzióiban; 17

Next

/
Thumbnails
Contents