Szolgálat 85. (1990)
Tanulmányok - Naszályi Emil: A szellemek megkülönböztetése a lelkiség történetében
nem szerepelnek annyira a korábbi írók félelmet keltő szörnyű kísértései. Ennek oka talán az, hogy mindezek a kísértések a lélekben lejátszódó drámai támadások. Az V-VII. sz.-ban az írók inkább a külső tényekkel foglalkoztak. A jó szellem jelei: sóhajtozás, epekedés, lesütött szem, békés nyugalom, lehajtott fej, imádság, csend, állhatatosság. A rossz szellem jelei többek között: tunya restség minden jóra, tekintgetés, falánkság, szétszórtság, fecsegés, állhatat- lanság, feledékenység, ármánykodás stb. - Diadokhosz Photikosz (kb. az V. sz. közepén) szerint az embert jó és gonosz lélek mozgathatja. A megkülönböztetés nehéz. Istentől eredő megpróbáltatás az időszakos elhagya- tottság. A sátánnál vigyázni kell: illúziókat ébreszt, édes érzéseket a Szentlélek vigasztalásával szemben. Ez ellen Jézus nevével kell harcolni. - Jóan- nész Klimakosz (+ kb. 649) Cassianus konferenciái nyomán 26 fokot sorol fel. Az igazi megkülönböztetés az alázatosságból fakad. A lelki élet minden fokán eltérő megkülönböztetéseket kell tennünk önmagunk ismeretétől a - legalább homályos - istenismeretig. Belső megmozdulásaink eredhetnek Istentől, a sátántól és a magunk természetétől. - A VI. sz.-ban írta reguláját Nursiai Szent Benedek (kb. 480-547), éspedig Nagy Szent Vazul (kb. 329- 379), Cassianus, az ismeretlen szerzőtől származó Regula Magistri és mások nyomán. Alakja úgy áll a bencés monasztikus hagyományban, mint a megkülönböztetés mestere. Hatása másfél ezer éven át s még ma is nagy jelentőségű, mert regulájának és a regulája által éltetett közösségeknek alapvető és megkülönböztető értéke a diszkréció. A bölcs mérséklet (latinul: discretio) az erények anyja (Bencés Regula, 64.fej.). Természetesen Szent Benedek hatása monostorain kívül csak közvetve érzékelhető. J. de Guibert szerint ezeknek az angyali és ördögi indításoknak olyan szerepük van, mint a mai pszichiátria és pszichopatológia tüneteinek. Ezeknek az ösztönzéseknek megítélésében és kezelésében olyan hasznos, hatékony és könnyű tanácsokat adnak, amelyek sokat segítenek az itt szereplő szellemek megkülönböztetésében. A normális vagy patologikus tények megkülönböztetése rendkívül fontos. A középkor tanítása A középkor folyamán mindig nagyobb számban tűnnek föl látomások, víziók, kinyilatkoztatások. Ez a mai napig is tart, s közülük nagyon sok az átmeneti jelenség. Vannak azonban hitelesnek látszok is. - Sok óriási jelentőségű szent, hatalmas tudású teológus élt ebben az időben. A szellemek megkülönböztetése náluk is komoly kérdés. Tanításuk sokban megvilágítja a jó és rossz szellem mibenlétét és megismerhetőségét. Szent Viktor-i Hugo és mások inkább gyakorlatilag beszélnek a megkülönbözmegkülönböztetés így is felfogható és megmagyarázható: az^ isteni akarat biztos megragadása, bármilyen időpontban, bánnilyen helyen, bánnilyen ügyben; ezt a megragadást csak azok birtokolják, akik tiszták szívükben, testükben és szájukkal. 12