Szolgálat 84. (1989)
Elmélkedések - Alexia: A tabernákulum előtt
figyelek, hallom, amit Szt. Pál mond: "A sóvárgással eltelt természet is hiábavalóságnak van alávetve... sóhajtozik és vajúdik mindaddig, míg fölszabadul Isten fiainak dicsőséges szabadságára." (Róm 8,19-21.) Nekünk Atyánk van a mennyben. Hozzá igyekszünk földi életünk viszontagságai közepette. Utunk nem akadálytalan. Bűn, szenvedély nyomor- gat bennünket, de haladnunk kell fáradhatatlanul. Mert feladatunk van. Nemcsak magunkat kell átmentenünk örök hazánkba. A mindenséget is, amit a Teremtő ránk bízott, vissza kell vezetnünk hozzá. Hogy végül minden Isten jóságát és dicsőségét magasztalja. Ezt kívánod tőlünk, Uram. Ezért jövök hozzád, hogy segítségedet kérjem a napi úthoz. Kérésem: jöjj, Uram, és teremts újjá! Elavult, elíztelenedett, unalmassá vált bennem minden. Ú- jíts meg érzéseimben, vágyaimban, reményemben, szeretetemben! Emlékeztess feladatomra! Hogy a magam kis körében helyesen sáfárkodjam a teremtés kincseivel. Hiszen mindent csak használatra kaptunk, nem önző kisajátításra. Taníts meg szerénységre! Ne akarjak föltétlenül mindent, ami elérhető számomra. "Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt" - mondja a költő. Döbbenjünk rá, hogy nagyon öncélúan élünk. Habzsoljuk a javakat pazarlón, nem gondolva se másokra, se a jövő nemzedékre. Hatását már nagyon érezzük. A világot ez a magatartás bénítja. Ez a legújabb nagy bűntény, merénylet, amit a mindenség és magunk ellen elkövetünk Jó elgondolnom, milyen szerényen éltél Te közöttünk 33 éven keresztül. Nem volt hova fejed lehajtani. Semmi fölöslegeset nem vettél igénybe. Te, akinek mindent átadott az Atya. De nagyon is észrevetted a természet szépségeit. A mezők liliomait, az ég madarait. Beszélsz a búzaszemről, a mustármagról ... Rád kell figyelnünk, hogy megtanuljunk mindenhez a Te lelkületeddel közeledni. Fel kell fedeznünk kezed művét a teremtett világban. Látnunk kell, ahogy Isten látta a teremtés hajnalán, hogy minden jó, amit alkotott. Kiveszett szívünkből az áhítatos tisztelet és csodálkozás remekművek láttán. Bár följajdulunk, ha látjuk az emberi önzés és haszonlesés rombolásait, de lassan megszokjuk, közömbössé válunk. Áraszd szívünkbe Szent- lelkedet, és megújulunk, és rombolás helyett megújíthatjuk a föld színét is, hogy az egész mindenség Téged dicsérjen! "Isten dicsőségét az egek hirdetik, zengi az égbolt keze műveit. A napok egymással beszélnek, átadja titkát éj az éjnek. Ó, add, hogy minden szó az ajkamon kövesse kívánságod. Szívemben minden gondolat neked szolgáljon, Uram, kősziklám és Megváltóm!" (19. zsolt) 92
