Szolgálat 84. (1989)
Tanulmányok - Erdő Péter: A pápaság és a püspöki konferenciák
esnek, továbbá - korlátozottabb jogokkal - a koadjutor püspökök, a segédpüspökök és azok a többi címzetes püspökök, akik az adott területen az Apostoli Szentszéktől vagy a püspöki konferenciától rájuk bízott különleges feladatot töltenek be. Meghívhatok más rítusú ordináriusok is, nekik azonban csak akkor van döntési szavazati joguk, ha a püspöki konferencia szabályzata így rendelkezik (450. kán. 1. §). A többi címzetes püspökök (pl. funkció nélküli nyugdíjasok, menekültek), valamint a római pápa követe a jog szerint nem tagjai a konferenciának (450. kán. 2. §). Természetesen egyes ülésekre ők is meghívhatok. Minden püspöki konferenciának saját maga által összeállított, de az Apostoli Szentszéktől felülvizsgált szabályzatának kell lennie. Ebben többek között szabályozni kell a konferencia alapvető szerveinek felépítését és működését (451-452. kán.). A püspöki konferenciák jellege 1. A püspöki konferenciák tisztán egyházjogi eredetű intézmények. Ebben alapvetően különböznek a pápaságtól és a megyéspüspöki tisztségtől, amelyek - legalábbis hivatásuk lényegét tekintve - teológiai okból szükség- szerű, ún. "isteni jog" alapján fennálló szerkezeti elemei Isten népe közösségének. A püspöki konferenciákat viszont eleinte a részleges, később mai formájukban az egyetemes egyházjog hívta létre a püspökök lelkipásztori munkájának megkönnyítésére az adott kor feltételei között. Ezt a püspöki konferenciák és a pápaság, a megyéspüspökség, valamint a püspökök testületé között fennálló különbséget igen neves teológusok - pl. Henri de Lubac, Joseph Ratzinger, Jeröme Hamer bíborosok - hangsúlyozták. Ugyanezt az álláspontot képviselte a Nemzetközi Teológiai Bizottság 1985-ben kiadott okmánya is, amely még hozzáfűzi, hogy a püspöki konferenciák ténykedése nem nevezhető a szó szoros értelmében kollegiálisnak, vagyis a püspökök testületét képviselőnek, hiszen a kollegialitás szót a zsinat nem használta ebben a vonatkozásban (Mysterium 49-50). 2. Másrészről II. János Pál pápa - hasonlóan megválasztása előtti szinó- dusi megnyilatkozásaihoz (Sáráivá, Collegialita 520-521) -Redemptor Hó- minis kezdetű enciklikájában (5. pont) kifejti, hogy a püspöki konferencia azon formák egyike, amelyek a kollegialitást jelzik. Az 1985-ös rendkívüli püspöki szinódus záróokmánya (Kasper, Zukunft 34-35) rámutat arra, hogy a kollegialitás teológiájának alapját a communio- ekkleziológia képezi, mely szerint: "A részegyházak az egyetemes Egyház képmásai: bennük és belőlük valósul meg az egy és egyetlen katolikus Egyház. így az egyes püspökökben saját egyházuk, valamennyiükben pedig - a pápával együtt - az egész egyház mutatkozik meg a béke, a szeretet és az egység kötelékében." (LG 23 a.) Ehhez a szinódusi okmány hozzáfűzi, hogy a püspöki konferenciák, bár nem hordozói a szoros értelemben vett kollegiális cselekvésnek, valamiképpen mégis jelei, részleges megvalósítási formái a püspökök kollegialitásának. Az okmány álláspontját Walter Kasper úgy jellemzi, hogy szerinte a püspöki konferenciák egyházi jogi intézmények, de isteni jogi alapon állnak (Kasper, Status 3)i 39
