Szolgálat 84. (1989)
Tanulmányok - Kereszty Rókus: A pápaság az első századok Egyházában
Elmondhatjuk, hogy néhány gyönge, ingadozó, illetve a teológiai kérdéseket félreértő pápát kivéve (mint Liberius [352-366], I. Honorius [625- 638] az első 7 évszázad pápái döntő módon hozzájárultak a hit alapvető misztériumainak a tévedésekkel szemben való pontosabb megfogalmazásához. Általános volt az a meggyőződés, hogy Péter"cathedrá"-]a (tanítószéke) makulátlan tisztasággal őrizte meg az apostoli hitet. A pápai szolgálat hittani alapjai Láttuk, hogy már az ókorban a római egyháznak, ill. a római püspöknek az egyetemes Egyházhoz való tartozásban konstitutív, azaz meghatározó szerepe volt. (Egy hosszabb tanulmány azt is megmutathatná, hogy e szerep elismerése már magában foglalta az első vatikáni zsinaton definiált kettős dogmát a pápai tévedhetetlenségről és az egyetemes Egyházra vonatkozó közvetlen és teljes pápai főhatalomról.) Most azt vizsgáljuk meg, milyen alapon igényelt a római püspök ilyen szerepet önmagának, és milyen alapon fogadta el ezt a szerepet az Egyház. 1. A legősibb szövegek a római egyház különleges szerepéről, érdekes módon, nem a Péter főhatalmára vonatkozó szentírási szövegekre hivatkoznak, hanem arra a történeti tényre, hogy a római közösség Péter és Pál egyháza, Péter és Pál tanításának őrzője, valamint mártírhaláluk tanúja. Különböző módon és különböző mértékben ezt állítják, vagy legalábbis föltételezik, az I. Kelemen-levél, Antióchiai Szent Ignác, Dénes korintusi püspök, Iréneusz és Tertullián. Mindenesetre Tertullián fogalmazása a legfrappánsabb: "Milyen szerencsés ez az egyház, amelybe az apostolok vérükkel együtt öntötték bele tanításuk egészét!" (De Praescriptione contra haereticos 36.1.3.) Bár a római püspök leggyakoribb címe vicarius Petri, azaz Péter helyettese - a vicarius Christi (Krisztus helytartója) kifejezés a középkorból származik -, de hivatását igen gyakran Szent Pál hivatásával azonosítja, és a páli iratok nyelvén fejezi ki. Ugyanúgy, mint Szent Pált, "minden egyház gondja" az ő vállát nyomja (2Kor 11,28). Mint Szent Pálnak, neki is ki kell közösítenie azokat, akik hajótörést szenvednek a hitben. I. Miklós (858- 867) pápától kezdve napjainkig a pápa minden ünnepélyes megnyilatkozásban Szent Péter és Pál együttes tekintélyével, illetve hatalmával dönt, tanít és cselekszik. Egyes történészek szerint a római püspök a hagyományban mintegy "persona compositá"-\, egy "összetett személyit jelenít meg: Péter utódja és Pál örököse. 2. Tertulliánnál kezdődik, majd Cipriánnál, Ágostonnál folytatódik, és Nagy Szent Leónál nyer klasszikus megfogalmazást egy másik teológiai tétel, amely a Máté-evangélium értelmezésén alapszik. Krisztus először Péternek adta át a püspöki teljhatalmat, és csak Péteren keresztül a többi püspöknek. Ez a kronológiai elsőbbség ontológiai teljességet implikál és nyilvánít ki. Azaz a többi püspök csak részesedik abban, amit Péter a maga teljességében kap meg Krisztustól. így lesz a római püspök minden püspök egységének szimbóluma és hatékony előmozdítója. 17
