Szolgálat 84. (1989)
Tanulmányok - Kereszty Rókus: A pápaság az első századok Egyházában
A római püspök egyetemes szerepének e két összefüggő, de különböző megalapozása a további egyháztörténelemben egymás mellett "fűt", bár a második tételt kétségtelenül gyakrabban és erősebben hangsúlyozzák a pápák és a teológusok. 3. Az ókori Egyházban igen erős volt az a hit - amely különben a liturgiában a mai napig kifejeződik hogy a római püspök Péternek csak "vicarius"-a, helyettese; ti. sem Péter, sem Pál (sem a többi apostol) nem adta fel hivatalát halálával Éppen haláluk teljesítette be apostoli hivatásukat, amennyiben vértanúságukkal hitelesítették azt, amit szóval hirdettek. Sőt bennük maga Krisztus szenvedett, maga tett tanúságot a Szentiélekben. S amint az egyik arles-i zsinat levele írja, a két megdicsőült vértanú apostol továbbra is különleges módon jelen van Rómában: "ahol az apostolok minden nap (törvényt) ülnek, és laontott vérük szünet nélkül Isten dicsőségét hirdeti." Az ókori egyház szerint tehát Krisztus kegyelme őrzi az apostoli széket a tévedéstől, és teszi képessé arra, hogy az egység hathatós jele maradjon, de ezt Krisztus különleges módon Szent Péter és Pál apostolokon keresztül teszi. A római egyházat továbbra is az ő közbenjárásuk által kormányozza. A jól ismert successio apostolica, vagy successio Petrina, az apostoli, illetve péteri utódlás csak egyik oldala a hitigazságnak: a liturgiában a mai napig kifejezzük azt a hitet, hogy a két apostolfejedelem ma is kormányozza az Egyházat, hiszen Krisztussal együtt már az Isten országában "uralkodnak", s ez az ország láthatatlanul, de annál valóságosabban átjárja, élteti az Egyházat, kimenti válságaiból és újra meg újra megújítja. A pápaság a mai keresztény életben A történeti illetve teológiai tények vázolása után lássuk, mi a jelentősége mindennek az Egyház mai gyakorlatára, az ökumenikus párbeszédre és a keresztény lelkiségre vonatkozólag. 1. AII. vatikáni zsinat óta egyre erősebben magunkévá tettük az apostoli és ókori egyház meggyőződését arról hogy a helyi egyház nem csupán része, hanem megvalósulása az Egyháznak. Ezért a helyi püspök nemcsak a pápát, hanem közvetlenül Jézus Krisztust képviseli közössége számára, s így önálló felelősséggel kell az egyetemes Egyház tanítását a helyi egyház körülményeire alkalmazva kifejtenie. Ennek ellenére a kollégiális felelősségmegosztásnak az elméleti és gyakorlati kidolgozása még sok vitát és kísérletet igényel. S míg az Egyház élő szervezel a feszültséget sem fogja elkerülni: a helyi egyházak és a római egyház teljes communió-ja is feltételezi az egészséges dialógusl amelyben a nézeteltéréseknek sokszor elkerülhetetlen és termékeny szerep jut. Fontos azonban világosan látni, hogy amint a mostani centralizált Egyházat a pápaságról szóló dogmatikus tanítás nem teszi az egyetlen lehetséges szervezeti mintává, éppen úgy a helyi egyház és az egyetemes Egyház viszonyának újrafelfedezése sem teszi szükségszerűvé az első évszázadok decentralizált és a püspököket választó egyházi rendjéhez való visszatérést. Amint láttuk, az egy dogmatikus tanításon belül igen sokféle 18
