Szolgálat 84. (1989)
Tanulmányok - Kereszty Rókus: A pápaság az első századok Egyházában
Ezen túl a pápa személyét is tiszteletteljes rokonszenwel vesszük körül. A népvezéreket, a hősöket a tömeg azért szereti, mert kiváló embereknek tartja őket. A lelkipásztort, elsősorban a pápát, a katolikus hívő nem személyes értéke miatt követi, hanem azért, mert ő vezet Krisztus követésében, talán nem egyéni példájával, de legalább szavával. Ezt a szempontot napjainkban különösen ki kell hangsúlyozni, mert egy évszázada igazán kiváló emberek töltötték be a pápai szolgálatot, és kísértésbe eshetünk, hogy kimagasló személyiségük miatt hallgatunk rájuk. A pápa akkor is Krisztus helytartója volna, akkor is tisztelettel néznénk az alakjára, ha emberileg méltatlan lenne a tisztségére - úgy, ahogy az oltárt és az Eucharisztia ünneplésében használt eszközöket akkor is tisztelettel vesszük körül, ha ízléstelen az alakjuk; vagy úgy, ahogy a szüleinket akkor is szüléinknek tekintenénk, ha egyébként szégyenkeznünk kellene a viselkedésük miatt, egyszerűen csak azért, mert tőlük kaptuk az életünket. Ha a pápa fáradt öreg ember is, aki roskadozik roppant küldetésének súlya alatt, akkor is neki köszönhetjük, hogy - a vele való egységünk révén - különösképpen bennünk él Krisztus szava, és mi őbenne. Azért érthető, hogy a Zsidókhoz írt levél engedelmességet sürgető mondata után a szent író hozzáteszi: "Imádkozzatok értünk!" (Zsid 13,18.) Ennek a kérésnek felel meg a hívők közösségének ösztönszerű felelete: "Tartsd meg, Isten, szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját!" Kereszty Rókus A PÁPASÁG AZ ELSŐ SZÁZADOK EGYHÁZÁBAN Egyes történettudósok a cikkünk címét is biztosan kétségbe vonnák, minthogy szerintük a pápaság csak az ötödik században, Nagy Szent Leó római püspöksége alatt kezdett kialakulni. Rámutatnának arra, hogy a pápaság intézményét jellemző központosított egyházi hatalom, amely jelentősen korlátozza a helyi egyházak autonómiáját, és minden jelentős ügyben magának tartja fent a döntés jogát, nem létezett az első századokban. Az első időkben még a papa (atya) cím is minden püspököt megilletett. Abban az időben a helyi egyházak a helyi püspökök vezetése alatt önállóan működtek; a több helyi egyházat érintő kérdéseket pedig regionális, illetve egyetemes zsinatokon oldották meg. Bírálóink azt is kimutatnák, hogy az első egyetemes zsinatokat nem az állítólagos "pápa", hanem a római császár hívta össze. E tények jelentős része elvitathatatlan (bár később látni fogjuk, hogy nem ad teljes képet), és fontos teológiai tanulságokat is tartalmaz. Bizonyítják, hogy a római püspök a Krisztustól kapott főhatalmat történetileg igen különböző módon gyakorolhatja: a mai központosított pápai hatalom csupán egy történetileg esetleges, de nem egyedül lehetséges formája a pé- teri szolgálat gyakorlásának. Mégis megtartjuk a fenti címet, mivel - bár 13
