Szolgálat 84. (1989)

Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: "Krisztusnak helytartója"

van írva: Milyen kedves a jövetele annak, aki jó hírt hoz!" (Róm 10,14-16.) A két apostol kiegészíti egymást, és az egyetlen misztériumnak két oldalát nyilatkoztatja ki. - A kinyilatkoztatás egységét az Apostolok Cselekedeteinek egyik mondata sejteti meg. Szent Pál Filippiben beszél néhány zsidó előtt. Van köztük egy Lidia nevű bíborárús asszony. "Ennek megnyitotta szívét az Úr, hogy hallgasson Pál szavaira. Egész háza népével együtt megkeresztelkedett..." (ApCsel 16,14-15). Ki beszélt Filippiben? Egyrészt Pál; az ő hangját hallotta Lidia füle. Másrészt Isten; ő indította Pált, hogy hirdesse az evangéliumot, és főként ő működött Lidia szívében, hogy megértse és elfogadja az evangéliumot. Azt lehetne mondani, hogy Isten távol volt az érzékkel való tapasztalás rendje szerint, de jelen volt a szellemi okság rendjében. Az apostol beszéde az isteni beszédnek jele és eszköze, azt lehetne mondani, "szentsége" volt. A füllel való hallás szintjén Pál itt "helytartója" volt a szívvel való hallás szintjén jelen lévő Istennek. - így "helytartója" a pápa Krisztusnak, nemcsak egy egyetlen találkozásban, hanem amennyiben az egész egyház tevékenységét vezeti és egyesíti. A pápa szava "közvetíti" a közvetlenül jelen levő Istent, nem mintha pótolná Isten kegyelmi működését (Isten mentsen meg ettől!), hanem mert annak hatása alatt áll, és annak mintegy látható szerve, hordozója.

Ezeknek a meggondolásoknak a fényében jobban megértjük a Péter szolgálatát kifejező bibliai metaforákat. - Kezdjük a "s z i k 1 a a 1 a p" hasonlattal. A Szentírás többször állítja, hogy üdvösségünk alapja Krisztus (Lk 6,48; Ef 3,20; lPt 2,6; Mt 21,42; Mk 12,10; Lk 20,17; ApCsel 4,11): "mást senki se rakhat" (lKor 4,11). De az Egyház az "apostolokra és prófétákra" is épül, (Ef 2,20; vö. Jel 21,14), tehát mindazokra, akik a Szentlélekben szavukkal és tanúbizonyságukkal meghirdetik az evangéliumot. De azt is lehet mondani, hogy Péter a szikla, amelyre Krisztus Egyházát építi. Mind a három - Péter, az apostolok, a próféták - sajátos módon alapkő, az Istentől választott üdvrendben szükséges feltétele a gyülekezet kegyelmi életének. Végső fokon természetesen csak Krisztus az alap; az ő szavai, tettei, halála és feltámadása erejéből lehet üdvösséges hatása bármilyen emberi tényezőnek. Ugyanakkor alapja a gyülekezet hitéletének mindaz, aki az igehirdetés rendjében, a szó és a kegyelemközvetítés rendjében segíti a hívők csoportjait az állandó megtérésben. E két tényező - egyfelől Krisztus, másfelől a közvetlen igehirdetők - közt áll Péter szolgálata, mert egyesíti, irányítja, vezeti minden ember építő tevékenységét, és a vele való kapcsolat záloga annak, hogy az emberi igyekvés Krisztus teljességéből meríti hatékonyságát. - így értjük meg a kulcsok, az oldás és a kötés kifejezések sokrétű használatát is. Világos, hogy végső fokon megint csak egyedül Krisztus nyitja meg az Isten országának kapuját (vö. Jel 1,18; 3,7). De Isten fel akarja használni az emberi cselekvéseket is, azoknak is van befolyása az egyes személyek vagy csoportok haladására a mennyek országa felé; az emberi közreműködés megtagadása mindenkinek kárára váük (vö. ApCsel 26,17-18; Mt 23,14). Krisztusnak a maga nemében egyetlen, legfelsőbb kulcshatalma és a mindenkinek megadott általános oldóhatalom között áll Péter küldetése, aki úgy vezeti az emberi oldó igyekezetét, hogy minden tanítvány gyakorolja, helyesen gyakorolja és gyümölcsöző módon

11