Szolgálat 83. (1989)
Eszmék és események - Krisztus köntöse (Frére Roger)
továbbadják a megbocsátást, föloldva a földön is azt, ami ugyanakkor Isten Országában is föloldozást nyer - hogy levegyék a vállra nehezedő terhet, hogy eltöröljék a múltat, legyen az akár az épp tovatűnő pillanat. A gyónásban a lehető legközvetlenebb módon kimondhatunk mindent, ami csak nyomja lelkiismeretünket. Senki sem képes bűne teljességét beismerni, de már az is hallatlanul nagy dolog, ha kimondja azt, aminek az adott pillanatban tudatában van, hogy a kiengesztelődés szentségében elnyerje Isten minden képzeletet fölülmúló bocsánatát. Korunkban némelyek úgy vélték, hogy az embert azáltal szabadíthatják meg a bűntudattól, hogy semmibe veszik a vétket, illetve kétségbevonják annak létezését. Meg kell azonban állapítanunk, hogy ez a módszer nem törli el a bűntudatot, sőt kiterjeszti: betölti az embert, eluralkodik rajta úgy, hogy megfoghatatlanná válik, elűzni sem lehet. Vannak, akik - komolyan véve a gyónás szentségét - gyakran élnek vele, mert sürgető szükségét érzik a múltat eltörlő bocsánat látható jelének. Nem vádolhatok kevesebb komolysággal azok sem, akik ritkán járulnak hozzá, mert ott él bennük a bizonyosság, hogy Isten megőrzi őket bocsánatában. Bármennyire ügyefogyott legyen is a gyónásunk (akár egyik, akár másik módon), mégis itt éljük át újólag az evangélium frisseségét, s születünk újjá. Megtanuljuk szélnek ereszteni a lelkiismeret-furdalásunkat is, hogy tovaszálljon - ahogy a szél elfújja a hulló őszi levelet. Isten boldogságára találunk rá, a tökéletes öröm hajnala virrad ránk. Az evangéliumi egyházak különleges adománya az volt, hogy mindenekelőtt az Ige egyházai. Persze a katolikus egyház is mindig úgy forgatta az írást, hogy abban az isteni élet forrását kereste. Vajon elismerik-e mégis a katolikusok: az evangélikus egyházak kincse az, hogy az Isten igéje formálta, hatotta át a személyes életüket is? Minden azon múlik, hogy Isten igéjét - nem kiragadva az összefüggésekből, hanem az írás egészébe ágyazva - azonnal valóra váltsuk. Ha fölidézzük a reformátori hit néhány 17-18. századi nagy tanúját, akiknek írásait Johann Sebastian Bach csodálatos kifejező erejű muzsikává költötte kantátáiban és koráljaiban, akkor még inkább megsejtjük, hogy Isten igéjét mennyire szerették és mennyire személyes életükre vonatkoztatták a hívek. Mennyire áthatotta, mozgatta, alakította lénye legbensejéig a protestáns keresztényt. 4. Egyház - hatalmi eszközök nélkül Az új nemzedék sok tagja szereti az egyházat, de lefojtott szenvedéllyel. Mélyen megbotránkoznak azokon a keresztényeken, akik - akár mint magánszemélyek, akár mint egyházi intézmények tagjai - igénybe veszik a nagy anyagi lehetőségek nyújtotta kényelmet, hatalmas épületeket emelnek, tőkét fektetnek be stb. Sok évvel Krisztus születése előtt így szólt népéhez Jeremiás próféta: "Népem elhagyta az élő vizek forrásait, és Isten fényességét repedezett ciszternákkal cserélte föl, amelyekből elszökik a víz." 76
