Szolgálat 83. (1989)
Eszmék és események - Krisztus köntöse (Frére Roger)
van abban a helyzetben, hogy az emberiség nagy családján belül az egyetemes közösség és barátság kovásza lehet? Hogy ez a kovász áthassa az emberiséget, annak előfeltétele van: a keresztény azonnali kiengesztelődése. Hogyan is hivatkozhatnának egymással szemben álló emberek a szeretet egy Istenére, miként is vezethetnének másokat - életük példájával - Őhozzá? Beszélhetnek-e továbbra is őszintén a keresztény ökumenizmusról, egységre törekvésről, ha nem valósítják meg az azonnali kiengesztelődést? Ha csak azokat szeretik, akik viszontszeretik őket és hasonlítanak rájuk - hát nem ugyanezt teszik a nemhívők is? A keresztények következetlensége lerontja szavaik hitelét, és az új nemzedéket elűzi az egyházból. Ha két egymástól elszakadt személy ki akar engesztelődni, akkor ehhez mindenképpen szükséges, hogy kölcsönösen fölfedezzék a másik sajátos adományait. Ha bármelyikük azt állítaná, hogy ő minden adománynak birtokosa, s ezért mindent ő akarna belevinni a közösbe - anélkül, hogy a másiktól bármit is elfogadna -, akkor sohasem jönne létre a kiengesztelődés. Az egyházak viszonylatában ugyanez érvényes. A kiengesztelődés nem az egyik győzelme és a másik megalázása. Nem kívánja tőlünk azok megtagadását, akik továbbadták nekünk a krisztusi hitet - sokkal inkább megköveteli azonban azt, hogy mindenki észrevegye a másikban Isten adományait. Vajon ebben az összefüggésben fölfigyelnek-e a reformáció egyházai az eukarisztiára mint a katolikus egyház egységének forrására? A katolikus egyház minden idők viharában megőrizte eukarisztikus hitét mint a hit egységének forrását. Búvópatakként követi történelme során, nem apad el annak legsötétebb szakaszaiban sem (míg a protestantizmus lényegéhez mindig hozzátartozott az egyénnek az a lehetősége, hogy személyes belátása szerint értelmezze Krisztus szavait, így az eukarisztia szerzésének igéit is). Az eukarisztiát, Krisztus imádandó jelenlétét a kenyérben és a borban, sohasem fogadhatjuk kényünk-kedvünk szerint, hanem csakis a lélek szegénységével, a szív megtérésével - életünk alkonyáig, gyermek módra. Ezért tekinthetjük mintegy isteni sugallatnak X. Pius pápa század eleji kezdeményezését, a gyermekek korai szentáldozásának szorgalmazását. Az eukarisztia azoknak rendeltetett, akik Krisztusra éheznek. Ha egy megkeresztelt vágyódik az eukarisztia után és Krisztus hívására közeledik feléje, ki merészelné elutasítani őt? Hosszú, belső csöndben időzve az eukarisztia előtt - miközben látszólag semmi sem történik - érlelték meg sokan életük nagy elhatározásait. Lényünk legmélyéig, a tudattalanig hagyták magukat megragadni. "Az én országom közietek van." Ha nem is érezzük át lényünk mélyén ennek valóságát, az eukarisztia akkor is minden pillanatban megjeleníti Krisztus ezen szavait - még azok számára is, akik alig mernek ebbe belegondolni. A katolikus egyház mindenekelőtt az eukarisztia egyháza, de van egy másik sajátos adománya is: kezdettől fogva megbízott egyeseket azzal, hogy 75
