Szolgálat 83. (1989)
Eszmék és események - Krisztus köntöse (Frére Roger)
ranhatnak. Elsősorban azonban mégis arra ügyeltek, hogy meglegyen a helyük Isten népében, hogy belülről elevenítsék meg azt. Aki munkálkodik, hogy a keresztények egysége láthatóvá legyen, annak belülről kell hallania - mint ahogy az egyes ember sem külső parancsszóval, hanem csak belülről ható indítékkal változtatható meg. A külső nyomás és keménység zsaroláshoz, az emberi szabadság megsértéséhez szokott vezetni. Új kapcsolatokat fölvenni a közösségben annyit tesz, mint szálakat szőni -néha egyetlen szál is elegendő. Akár tudatában vagyunk, akár nem, Krisztus köntösét szőjük, egyházán munkálkodunk. 2. Minden dimenzióban kiterjedő közösség Miért az állandó aggodalom az egyház névvel illetett sajátos közösség miatt? Azért, mert az egy népet alkotó keresztények nélkül hiányozna az emberiség történelméből Krisztus folytonossága. Ha Krisztust Testétől elvonatkoztatva kívánjuk szeretni, akkor saját bensőségességünkbe temetkezünk. Krisztust szeretni, Testének közösségét, az egyházat szeretni határtalan távlatokat nyit. És honnan az egyház egyetemességének szenvedélyes szeretete? Az átfogó egyetemesség, a katohcitás ez, amely az egyház valamennyi távlatára kiterjed: a mélységre, amely a szemlélődésben a személyes találkozást keresi; a szélességre, amely közösségvállalás azzal, aki embertársának áldozata; a magasság távlatára, ami teremtő alkotás a szépség egyszerűségében, a közös imában. Nem önmaga miatt vagyunk elfogultak az egyházzal szemben. Ha az egyház öncélúvá válik, jelentéktelen csatározásokra lesz ítélve, ki lesz szolgáltatva százfajta megfellebezhetetlen ítéletnek, ami részekre szabdalja, ki- sebb-nagyobb felekezetekre osztja. Az egyház nem önmagáért való létében fontos, hanem amennyiben arra késztet minket, hogy az imádás forrásánál keressük Istent. Ha sürgeti, hogy Krisztust éljük az emberekért, és ha a közösség helyévé lesz az egész emberiség számára. Ez az egyedülállóan sajátos közösség, amely egyháznak nevezi magát elveszti jelentőségét, ha nem egyetemes, nem egységre törekvő, nem katolikus és nem kész magára venni az egész emberi közösség szenvedését és reménységét. Az egyház nem a kiváltságosak vagy hitbéli kiválasztottak számára fönntartott hely, hanem nyitva áll mindnyájunk előtt, e föld szegényei előtt. Persze bármilyen nyitott is az egyház, vannak azért határai, kirajzolódnak a Test körvonalai. Ám mégis elveszíti jelentőségét, ha tagjai ugyanakkor nem testvérei valamennyi embernek, még a nemhívőknek is. 3. A hit egységének forrásai felé Az egyház manapság történelmének egyik legnagyobb kihívásával találja szemben magát: Vajon kellőképpen tudatosította-e, hogy egyedül ő 74
