Szolgálat 83. (1989)

Közösség - közösségformálás

KÖZÖSSÉG - KÖZÖSSÉGFORMÁLÁS

"A vallás magánügy!" - hangsúlyozzák egyesek kétes értékű jelszavukat. Ha azt szeretnék kifejezni, hogy a vallás hatósugara csak a templom és a sekrestye falai között érvényesülhet, akkor ez homlokegyenest ellenkezik a keresztény vallás lényegével, de még az ember alaptermészetével is, aminek pedig alkotó eleme a vallásosság. Jézus ugyanis eleve közösséget fönnáll tanítványaiból, elvárása: éljenek övéi közösségben és a közösségért. Ismeretesek a korintusi és római keresztény "háznép-közösségek", de az őskeresztények nagy általánosságban anyagi és kulturális közösségekben éltek (vö. ApCsel 2). A pogány társadalmat is befolyásolták életvitelükkel. Ujjal mutathattak rájuk: "Nézzétek, hogyan szeretik egymást". A keresztények későbbi történelmük során is számos karitatív és kulturális akció, sőt mozgalom elindítói voltak.

Ez érthető, ha tudjuk, hogy az ember társas lény, s az emberek alkotják a keresztény vallási közösséget, az Egyházat. Az Egyház tulajdonképpen "azok az emberek, akiknek feladata az evangellzálás" (E. Kiinger). Az emberekből álló közösség szükségszerűen "beszélgető társa" (Gánóczy) az emberiséglek és Isten Egyházának s nem csak valami, az összeütközésben közösséget vállaló csoportosulás ("solidarité conflictuellc" - Wamier). Ez személyazonosságuk gyökere, a világban való létezésük elve. Az ember és az Egyház tulajdonképpen rokon fogalmak. Az ember alkotja az Egyházat, az Egyház magába öleli az embert és lehetőségeket nyit neki Krisztusban. Az Egyház az ember történelmi léiének titka, hisz az Egyház által hívja meg Isten alkotó társának az embert, s az ember- ismét az Egyházban - igáméi válaszol Istennek, s partnerévé válik.

Az Egyház továbbá az Isten népe egységének jele, az ember reménységének szentsége és üdvösségének bimbója (LG 9). Az ember mint társas lény igényli ezt a közösséget és felelősségeljes elhatározásával társul be abba (LG 14). Az Egyház "valóságosan jelen van a hívek valamennyi törvényes helyi közösségében: amennyiben pásztoraikhoz ragaszkodnak, őket is egyházaknak nevezi az újszövetségi Szentírás" (LG 26). "Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben, az emberek által pedig Krisztushoz kapcsolódjék a világmindenség" (AA 2). A vallás tehát nem lehet "magánügy" a társadalmi életből való kizárás értelmében.

A hatvanas évektől erősödik az ifjúság közösségigénye. Tiltakoznak a fogyasztótársadalom, az eszményiden tájékoztási eszközök és a szociális igazságtalanság ellen. Hódít a karizmatikus mozgalom, a távol-keleti spiritualitás, Taizé és Ann Arbor szelleme. Felfedezték a kereszténység vallásdinamikáját az egyéniség fejlődésében, az erőszakmentes szereidben, az életcél és életvitel alakításában, s a házasság és a család fontosságát. Elvetették az "izmusok" féligazságait és a "hivatásos forradalmárok álmos verbalizmusát" (Hébrard).

Az egyházi közösség több, mint"közös alapkezdeményezés", amilyen pl. a békecsoport, a harmadik világ megsegítését szolgáló mozgalom stb. Az "egyleteknél" is több, akkor is, ha azokat éppenséggel Kolpingnak, CAJ-nak vagy KALOT-nak hívjuk. Meghaladja az ún. "nyitott közösségeket" is, amelyek eg’es égető és újszerű egyházi kérdés (pl. a felszabadulás- és a feminista