Szolgálat 82. (1989)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Feltételek nélkül (Y. de Montcheuil)

nyait is elsajátította, és beépítette "új teológiájába", amelyet az ötvenes években ugyan gyanúsítottak, de amelynek "ortodoxiájához" ma már nem fér kétség. P. de Montcheuil jól tudta, hogy mindazok a problémák, amelyeket a modernizmus a század elején felvetett, ma is megoldásra várnak: a Pascendi vagy a Humani generis figyelmeztetései legfeljebb a valóban veszélyes elhajlások megjelölésére voltak hasznosak, de a problémákat nem oldották meg. Yves de Montcheuil a szó szoros értelmében a II. Vatikáni Zsinat szellemiségének, nyitottságának és aggiornamentójának előfutára volt.

Már jezsuita tanulmányai során megmutatta rendkívül éles elméjét és páratlan munkabírását. Később mint tanár hihetetlen kritikai érzékről tett tanúságot: minden lehetséges ellenvetéssel számolt, mindig a lényegre tört; írásaiban is, beszédeiben is mellőzte a felesleges fecsegést. Amikor 1926- ban a Sorbonne-on filozófiai licenciátust készített, egyik barátjának ezt írta: "E pillanatban nyakig vagyok a szociológiában... Olyan kérdéseket tárgyalnak, amelyek a vallástörténettől a jogtörténeten át a politikai gazdaságtanig mennek. Ami azt jelenti, hogy meglehetősen felületesen beszélnek a kérdésekről. Az, aki csak egy kicsit is számot akar adni magának arról, hogy mindez mit ér, elmerül a munkában. Úgy tűnik nekem, hogy igazában még senki sem tisztázta a módszer kérdését..."

Rendi tanulmányai során mindig érezte, hogy a kapott teológia távol áll a való élettől, az evangelizálás, az apostolkodás gyakorlati követelményeitől. Ő maga kereste az elméleti tisztázást is - mindig a legnagyobb szerzőkből merített -, de ugyanakkor fürkészte az alkalmazkodást a mai ember igényeihez, tehát a lelkipásztorkodás és a lelki vezetés követelményeit is szem előtt tartotta.

Rómába küldték "bienniumra", vagyis hogy kb. két év alatt teológiai doktorátust szerezzen, s aztán teológiát tanítson a francia jezsuiták lyon- fourviére-i főiskoláján. Az utolsó pillanatban mégis Párizsba hívták az Institut Catholique-ra, a katolikus egyetemre. (Úgy tűnik, ennek egyik oka az volt, hogy Maurice Blondel válogatott szövegeinek előszava, amelyet rendtársávaí Auguste Valensin-nel készített, nem volt teljesen ortodox egyesek szemében. Nem akarták, hogy a lyoni skolasztikátusban Blondel állítólagos "modernizmusával" megzavarja a tanuló rendtagokat.)

Párizsban a teológia tanítása mellett a Sorbonne egyetemistáinak lelki gondozását is vállalta. (Később ebből a csoportból nőtt ki a Francia Értelmiségiek Katolikus Központja.) Több posztumusz munkája - így az itt közölt is - az egyetemistáknak tartott konferenciákból, lelkigyakorlatos elmélkedésekből született. Részben a hallgatók jegyzeteit is figyelembe vették a kiadók. A fiatal értelmiségiek, egyetemisták szenvedélyes érdeklődéssel követték ezeket az előadásokat, hiszen egészen új távlatokat nyitottak a hit megértése, a keresztény lelkiség elmélyítése számára.

Y. de Montcheuil mindig a lényegre tört, az Isten országa követelményeit úgy igyekezett összhangba hozni egy bizonyos teljes humanizmussal, hogy semmi kompromisszumhoz ne nyisson utat, de ugyanakkor semmit se tagadjon meg igazán az emberi értékekből A természet és a

36