Szolgálat 82. (1989)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Feltételek nélkül (Y. de Montcheuil)

természetfeletti helyes viszonyának értelmezésében Bion del Teilhard és de Lubac vonalában mozog.

P. de Montcheuil átélte a második világháború éveinek borzalmait. Párizsban tanított, ezért nem vehetett részt lyoni rendtársai (Chaillet, Fessard, de Lubac) szellemi ellenállásában, de a maga módján megvívta a hit harcát az újpogányság ellen, ami a halálát okozta. Nem volt az ellenálló partizánok lelkésze, mint azt néha tévedésből állítják. 1943 nyarán Délkelet-Francia- országba ment, hogy kapcsolatba kerüljön az ellenállásban elkötelezett egyetemi hallgatókkal. A következő év húsvétján újra visszatért oda. 1944. július 15-én befejezte Párizsban a tanítást, és Lyonba utazott, majd a Grenoble-tól délre fekvő Vercors síkságra érkezett, hogy lelki támaszt nyújtson a fiatal ellenálló franciáknak. Ekkor kezdődött meg a nagy német támadás. Misét mutatott be, segítségére sietett a sebesülteknek az egyik kórházban, illetve a csatatéren segített összeszedni a sebesülteket. A németek az orvosokkal és ápolókkal együtt P. de Montcheuilt is letartóztatták és Grenoble-ba szállították. Itt a Páter cellatársa lett Dr. Ullmann-nak és még 11 fogolynak. Egyikük mondta el, hogy a Páter nem volt se levert, se szomorú, nem táplált illúziót, békésen készült a halálra. Amikor a Gestapo emberei vallatták, tárgyilagosan előadta a tényeket, elmondta, miért jött Párizsból ide délre. 1944. aug. 10-én 22 órakor egy Gestapo ügynök hívta a cellából P. de Montcheuilt és Dr. Ullmannt. A Páter elköszönt társaitól. Amikor magához akarta venni breviáriumát, a Gesztapo ügynök rászólt: "Nem lesz szüksége rá."

A cella foglyai a félig nyitott ajtón át megpillantottak egy halálra ítélt zsidót, és hallották, hogy valakit még szólítanak a szomszéd cellából. A halálraítélt csoport tagjait agyonlőtték. Később, amikor a holttesteket exhumálták, P. Fessard, rendtársa és barátja világosan felismerte P. de Montcheuilt.

Befejezésül A lelki élet problémái c. kötet előszavából idézünk, ahol másik rendtársa és barátja, P. René d’Ouince SJ így jellemzi Yves de Montcheuilt:

"Rendkívül hűséges volt szerzetesrendjéhez és az Egyházhoz. A Jézus Társasághoz való ragaszkodása ment volt minden szűk pártosságtól és szek- tásságtól; főleg abban nyilvánult meg, hogy állandóan figyelte a nagy problémákat, amelyek rendje életére kihatottak: hűség az eredeti hagyományhoz, kormányzásának természetfeletti ereje, apostoli hatékonysága. Fiatalon lépett be a jezsuita rendbe, teljes szívvel elfogadta a hosszú évekig tartó kiképzést és hasznát vette. Késő^bb főleg a fiatalok képzésével foglalkozott, akik abszolút bizalommal voltak iránta... Egyszerre merész és bölcs volt a lelki vezetésben: ugyanúgy hangsúlypzta a szabálytartás szükségességét és a szellemi szabadság elsőbbségét. És ezt nem bizonyos okos empirizmus nevében, hanem teológiai megfontolásokból, mindkét követelményt a Megtestesülés üdvtörténeti távlatába állítva. Mindenekfelett arra törekedett, hogy a jelen helyzetben a hívők a maga igaziságában megéljék az eredeti keresztény szellemet. Ez a hagyomány egész problémája, az egyes rendeken és az Egyházon belüli hagyományé, amelyről többek között ezt

37