Szolgálat 81. (1989)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: Egyetlen igaz vallás?
hiszen a már elfogadott részigazságok szinte kívánják az őket meghaladó, s magasabb rendszerben egyesítő és beteljesítő természetfölötti üdvmisztériumot. Ezen az úton halad a II. Vatikáni Zsinat "Nostra aetate" kezdetű nyilatkozata a nem keresztény vallásokról. Az okirat elismeri, hogy pl. a hinduizmus mély bölcseletével, aszketikus gyakorlataival, elmélkedő lelkiségével keresi az igaz Isten misztériumát, és szeretettel, bizalommal fordul feléje. Ami a buddhizmust illeti, a zsinat megjegyzi, hogy ez a lelkiség felfedezi az anyagi javak gyökeres elégtelenségét, és keresi az utat a belső szabadulás és megvilágosulás felé. A nyilatkozat dicsérően emeli ki, hogy az iszlám az egy, élő, irgalmas, mindenható és kinyilatkoztató Istent imádja, s Ábrahám mintájára teljes szívvel igyekszik elfogadni Isten rejtett végzéseit. Aki így jár el, az mintegy kiszabadítja a téves vallásban rejlő igazságokat helytelen és eltorzító környezetükből, és "haza hozza" őket Istentől rendelt helyükre, az egyedül igaz, kinyilatkoztatott vallás összefüggésébe. Előfordulhat tehát, hogy a keresztény hit egy-egy töredékét a keresztény vallás keretén kívül is megtaláljuk. Az is lehetséges, hogy az egyház egy pogány kultuszból merít kifejező elemeket, melyek egy bizonyos kultúra összefüggésében segítenek a keresztény élményt megvilágítani. Liturgiánk nem egy mozzanata pogány vallási szokásokat tölt meg új tartalommal, mint ahogy a téli napfordulónak az indogermán népeknél elterjedt ünneplése segített abban, hogy kialakuljon a keresztény karácsony a megtestesült Ige földi születésének az ünneplésére. A II. Vatikáni Zsinat egyháza szívesen látja, hogy a különböző népek az ő nyelvükön, saját dallamailckal, mozdulataikkal, hasonlataikkal tolmácsolják azt, amit Krisztus Lelke "szavakba nem önthető sóhajtozásokkal" (Róm 8,26) sugall a szívünkbe. Ami itt új, az nem a "lényeg", hanem annak "burka", emberi megnyilatkozása. Nem tartjuk azonban lehetségesnek, hogy a hívő keresztény egy más vallásból tanulhatna új igazságot, ami ember-hivatása betöltésében és az üdvösségre segíthetné. Nem tudjuk elgondolni, hogy valaki a nem keresztény vallás erkölcsi útmutatásának megtartása által elérhetné, hogy az Atyának inkább kedve teljen benne, mint amikor az evangéliumi Krisztust követné. "Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindannyiunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" (Róm 8,32). A Krisztus-esemény felülmúlhatatlan nagysága tanúskodik arról, hogy Krisztusban minden elemet megkaptunk, ami létünk problémájának a megoldásához szükséges. Befejezésül térjünk vissza ahhoz a keresztényhez, aki idegenkedve látja, hogy a hithirdetők a keresztény vallásra igyekeznek téríteni a pogányokat. Ha hívő katolikusok vagyunk, tudatában élünk annak, Hogy Krisztus Urunk óhaja: menjünk, tegyük tanítvánnyá mind a népeket, kereszteljük meg őket az Azya, a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsuk meg őket mindannak megtartására, amit ő parancsolt nekünk (Mt 28,19-20). Miért akarta Jézus, hogy így járjunk el? Ä hívők századokon keresztül azt felelték: azért, mert Krisztus nélkül nem üdvözülhetnek, hanem elkárhoznak. Csakhogy tudjuk: sok milliárd emberi személy élt a földön, akik - nem önhibájukból! - sohasem hallottak Krisztusról és az ő egyházáról. Ezek mind elkárhoztak 29
