Szolgálat 81. (1989)

Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: Egyetlen igaz vallás?

Az Újszövetség még kifejezettebben abszolút érvényt igényelt magának. Itt már nemcsak próféták száján át beszél az Isten, hanem maga Isten szólít fel, hogy ismerjük el mérvadó jelenlétét. "Ti innen alulról valók vagytok, én meg felülről való vagyok; ti e világból vagytok, én nem e világból vagyok. Azért mondtam nektek,... ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bű­nötökben" (Jn 8,23-24). Az "én vagyok" az égő csipkebokorból szóló hangra emlékeztet: "Én vagyok, aki vagyok" (Kiv 3,14). A történelmi Jézusban a Kifürkészhetetlen, a lét- és értékteljesség, a mindig mellettünk álló Hűség, a minden igény kielégítője, a fellebezést nem ismerő végleges Egyetlen van jelen. Aki hisz benne, nem jár sötétségben, léte értelmének felfedezésében nincs más fényforrásra szüksége. 3. így értette ezt az apostolok egyháza is, és Krisztus "útját" (így nevezték az általa alapított vallást az eredeti szöveg - ApCsel 9,2 - szerint) az egyet­len, célhoz vezető útnak tartották. Ez a meggyőződés fejeződik ki pl. Szent Pálnak a Galataiakhoz írt levelében. Galatában egy csoport "lelkesen" kö­vette a keresztény hitet, úgy fogadták Szent Pált, mint az Isten angyalát, ha módjukban lett volna, szemüket vájták volna ki érte (Gál 4,14-15). Később azonban más tanítók hatására, ki akarták egészíteni az evangéliumot. Sem­mi okunk sincs feltételezni, hogy ne hittek volna Krisztusban, de arra az álláspontra jutottak, hogy Krisztus tanítása mellett meg kell tartaniuk a mózesi törvény egyes előírásait is (Gál 4,21; 5,12), sőt figyelembe kell venni bizonyos, a gnoszticizmusra emlékeztető vallási tanítást és előírást is (Gál 4,9). Pál nagyon szigorúan ítéli meg ezt a megalkuvást, ami nem tartja Krisztus szavát az egyetlen igaz vallásnak, vagy az egész igaz vallásnak. "Egy kevés kovász az egész tésztát megerjeszti!" (Gál 5,9). Ha valaki érvényesnek tartja a maga számára egy nem-keresztény tanításnak csak egy részletét is, reá nézve "Krisztus hiába halt meg" (Gál 2,21). Határozottan meg kell sza­kítani minden közösséget az olyan emberrel, aki "igyekszik elferdíteni Krisztus evangéliumát" (ez a jelentése a "legyen anathema" ítéletnek). Még akkor is, ha az idegen vallási elemek terjesztője olyan megnyerő egyéniség volna, mint az Isten angyala (Gál 1,8-9). De nemcsak Szent Pál ilyen "tü­relmetlen." Emlékszünk, milyen szigorúan beszélnek a "tévtanítókról" az ún. "pasztorális levelek" (lTim 1,3-7; 6,3-6; 2Tim 3,6-9; 4,3-5; Tit 1,10-14) és a "katolikus levelek" (2Pt 2,1-22; Jud 4-16). Maga Szent János, a szeretet tanítvány is keményen óvja a keresztényeket a szinkretista tanításoktól, mert megcsorbítják "az igazságot, mely bennünk van, és velünk lesz örökké": még csak köszönni se szabad annak, aki ilyesmit hirdet (2Jn 10)! Összefoglalva: a keresztény hit szerint Jézusnak az egyházban meghir­detett tanítása, törvénye, intézményes ajándéka; egyszóval, a keresztény vallás az egyetlen helyes út arra, hogy az emberiség és az egyes emberi személy Isten akaratát megvalósítsa és az üdvösségre jusson. III. Az igazságot nem csak azzal lehet elnémítani, hogy tagadják az érvényét. Veszélyesebb buktató, amikor eltorzítják, helytelenül elferdítik jelentését. Ilyenkpr az ömagában igaz állítás képtelenségnek tűnik, elfogadhatatlanná válik. Áll ez a mi tételünkre is: "A kereszténység az egyetlen igaz vallás". 26

Next

/
Thumbnails
Contents