Szolgálat 81. (1989)

Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: Egyetlen igaz vallás?

Nem egyszer félreértés férkőzik a magyarázatába, ami a szó szoros értelmében "meghamisítja", hamissá teszi. Állításunk igazát védjük, ha tisztázzuk, mit nem tartalmaz ez a tétel.

1. Nyilvánvalóan tévedés volna azt hirdetni, hogy minden igazság a keresztény vallásból ered. Egyes szekták rosszallják, vagy legalábbis feleslegesnek tartják a társadalomtan, a lélektan, az orvostudomány művelését, mert szerintük a hit minden emberi problémára megadja a feleletet. Akadt olyan katolikus pap is, aki a szónoklás hevében azt áhította, hogy a Krisztus titokszerű testére vonatkozó tanítás egymaga megoldja a szociális kérdést.

Minden félreértés elkerülése végett állapítsuk meg, hogy az isteni kinyilatkoztatás egymagában véve nem pótolja, vagy nem igazítja helyre a földi élet kielégítő alakítása érdekében folytatott emberi kutatást. Nem a gyenge hit jele, ha tüdőgyulladás esetén orvoshoz fordulunk, nem megalkuvás, ha szakemberektől kérdezzük, milyen kormányforma a legmegfelelőbb egy bizonyos társadalom meghatározott történelmi helyzetében. Az isteni kegyelem rendje nem érvényteleníti a természet rendjét, hanem kiegészíti azt. Megmutatja, hogyan kell élnünk a földi javakkal, hogy az Úr Jézus érzületét osztva, az ő követése által, kegyelme segítségével eljussunk az örök életre. Persze, hogy vannak határkérdések. Megeshetik, hogy egy-egy pontban a hitből kiinduló okoskodás és az emberi tapasztalatra építő kutatás ellentmondó eredményre jut. De hitünk biztosít arról, hogy az igazság két forrása nem mondhat ellent egymásnak. Már az I. Vatikáni Zsinat figyelmeztet, hogy ilyenkor türelmesen meg keh vizsgálnunk mind a két gondolatsort, mert bizonyos, hogy vagy az egyikben vagy a másikban tévedésbe estünk, átléptük a helyes következtetés határait.

2. Az is hiba volna, ha azt vélnénk, hogy minden állítás igaz, minden szokás helyes, amit a keresztény vallás gyakorlata az idők folyamán kitermelt. A "vallás" szónak tág az értelme, nemcsak a kinyilatkoztatás tartozik bele, hanem az emberi eljárások egész tömkelegé is, amivel a hívők Isten szavát magyarázták, Isten törvényét gyakorolni igyekeztek, Isten adományaival éltek. Elkerülhetetlen, hogy az emberi szellem termékei közé tévedés ne keveredjék, s egyik-másik a történelem folyamán érvényét ne veszítse. XXIII. János pápa a II. Vatikáni Zsinatot megnyitó beszédében figyelmeztetett, hogy más a hit lényege és más a külső burkának megfogalmazása (AAS 54,1962, 92; vö. Gaudium et spes 62.sz.). Az "istenítélet" középkori gyakorlata pl. a keresztény vallás megnyilatkozása volt, hiszen ezt az intézményt hívő emberek a hitre hivatkozva és a hit indítékait követve alakították ki. Mégis meg vagyunk győződve arról, hogy téves és káros intézmény volt.

Ahogy nagy vigyázattal igyekszünk elkerülni, hogy elsikkadjon valami, ami vallásunk változhatatlan lényegéhez tartozik, úgy törekszünk arra is, hogy lenyessük róla a félreértésen alapuló fattyúhajtásokat. Ez az eljárás hasonlít a pap feladatához, aki a misében vigyáz, hogy az eukarisztia egy morzsája se menjen veszendőbe, de arra is ügyel, hogy más dolog ne keveredjék az átváltoztatott ostyák közé. Az ilyen "kritikusi" magatartás nincs ellentétben a keresztény vallás iránt érzett tisztelettel, sőt, éppen ennek a tiszteletnek a következménye.

27