Szolgálat 81. (1989)

Tanulmányok - Weissmahr Béla: Filozófiai megjegyzések az igazság isteni voltáról

fénynek ez a bennünk lévő és értelmünk (eszünk) értelmes (észszerű) voltát megalapozó jelenléte teszi lehetővé az igazság megismerését. Enélkül soha semmiféle igazság nem lenne megismerhető, de sohasem kényszerít rá. Ez az isteni fény az Istennek magának bennünk lévő jelenléte, ennek alapján tükröződik minden emberben az Isten képe, aki minket az ő hasonlatosságára teremtett. Az Istennek ez a bennünk lévő jelenléte nem tárgyszerű (nem mint tárgy van adva) és ezért nem szembeötlő. Meg is lehet teljesen feledkezni róla. Mégis ez a belénk teremtett alapja: hatalom adatott nekünk arra, hogy tudatosan Isten fiaivá lehessünk (vö. Jn 1,12).

Az igaz állítás a mondottak értelmében nem jön létre automatikusan. Az igazság megismerése nem olyasmi, ami az emberrel egyszerűen megtörténik, hanem feltételezi az igazság feltétlen normája szerinti szabad, személyes állásfoglalást. Döntést, amelyben az ember elismeri a maga részéről és a maga számára az igazságnak általánosan (azaz minden értelmes lény számára) kötelező voltát. Ebből érthető azután az is: az ember legalapvetőbb erkölcsi döntése abban áll, hogy elismeri feltétlen elkötelezettségét az igazsággal szemben. Mindenki tehát, aki őszintén keresi az igazságot, már alapvetően döntött az igazság mellett, azaz kész arra, hogy feltétel nélkül alávesse magát a megismert igazságnak. Az igazság mellett való döntés tehát a létünket érintő döntés. Ha kész a felismert igazságból a maga életére következményeket levonni, ebben mutatkozik meg igazán, hogy az illető őszintén elkötelezte magát az igazságnak. Aki erre nem vállalkozik, az felelőtlenül bánik az igazsággal.

Mindez persze nem zárja ki a tévedés lehetőségét. De a tévedésre vonatkozóan nagyon fontos megkülönböztetnünk a jóhiszemű és a nem jóhiszemű tévedést. A jóhiszemű tévedés lehetséges, mivel az igazság feltétlen normája nem úgy áll rendelkezésünkre, mint egy közvetlenül megismert valóság, hanem csak mint háttér van adva a számunkra. Tehát úgy, mint az a "valami", amiből az igazság általánosan kötelező volta következik. De az is, aki az igazságot őszintén keresve jóhiszeműen téved, még tévedésében is elismeri feltétlen elkötelezettségét az igazsággal szemben. - Az sajnos nem állítható, hogy minden tévedés jóhiszemű. Mert adódnak esetek, amikor a felismert igazság életünkbe vágó következményeket támaszt velünk szemben. És ilyenkor nagy a veszélye annak, hogy önzésünk, kényelemszeretetünk, gyávaságunk ezer álokot varázsoljon a szemünk elé, hogy elködösítse előttünk azt az igazságot, amelyet felismerhetnénk. Fel is kellene ismernünk, ha teljesen őszintén keresnénk az igazságot úgy, amint az konkrét következményként jelentkezik, s nem csak ennek valamilyen elvont formáját. Úgy, hogy az minket lehetőleg ne érintsen.

Az elkötelezettségem az igazsággal szemben egyszersmind azt is jelenti, hogy életemet arra teszem, afelé tárom ki, ami mérhetetlenül nagyobb, mint az, ami magam vagyok véges egyediségemben. Aki kész magát az igazságnak alárendelni, az egy alapvetően önzetlen magatartást valósít meg

11