Szolgálat 80. (1988)

Eszmék és események - Szent István, a homo perfectus (Sz. K.)

bizonyítja. "Ugyanez a boldog király, miután rendelkezések gondjával elfoglalva egész napját tárgyalásokra és tanácskozásokra fordította, az éjszaka csendjében arra törekedett, hogy magát virrasztásba és imádkozásba vesse, idejét elmélkedéssel töltse, könnyeit hullassa, könyörgéseiben Istent szólítsa, s kérve kérte, hogy az igaz Bíró mérséklete szálljon irgalmasan mindennapos ítélkezéseire."

A végtelenül szent és jóságos Isten Szent István számára fiatal férfi korában is mélységes örömök forrása volt, mert ha nappal nem is, de az éjszaka csendjében el tudott merülni az ő szemlélésébe és vele a legbensőségesebben sikerült egyesülnie.

Az a férfi, aki egy életen keresztül ennyire szerette Urát és Istenét, hasonló szeretettel fordult Isten képére alkotott embertestvérei felé is. Irgalmasszívű jóságát mindenekelőtt a szegényekkel, nyomorgókkal, rászorulókkal gyakorolta. Erről a tulajdonságáról gyönyörűen ír a Nagy Legenda: "Az irgalomnak és kegyességnek szélesre tárt karjaival ölelte át Krisztus szegényeit, sőt bennük Krisztust, úgy hogy egyetlen vendég vagy zarándok sem távozott tőle szomorúan, jósága vagy valamilyen vigasza nélkül. A szűkölködők felsegítésére mindennapos költséget határozott meg, az éjszakát virrasztásban, tevékenyen és vidáman volt szokása tölteni. Krisztus híveinek lábát mosogatva, a szegények keblébe alamizsnát dugva, mivel eltökélte, hogy a világon a szűkölködő Krisztust tagjaiban vigasztalja."

A hazánkba érkezett zarándokokkal nemcsak itthon törődött, hanem ellátásukról hosszú szentföldi zarándokújukon is gondoskodott. A Jeruzsálembe igyekvők számára Bizáncban és Jeruzsálemben, az Örök Városba menők részére pedig Ravennában és Rómában zarándokházat és templomot építtetett.

A szegények iránt tanúsított jóságának szép bizonyítéka, hogy nemcsak ő osztott ki közöttük alamizsnát, de ezzel papokat és szerzeteseket is megbízott - nekik pénzt adva -, sőt közeli rokonának, az altaichi monostor szerzetesének Szent Günthernek, valahányszor Magyarországra látogatott, egész kincstárát rendelkezésére bocsátotta. Ezt azután az alamizsnaosztásban telhetetlen rokon a legenda szerint az utolsó dénárig kiürítette.

Szent István minden erényben gazdag, Istennel a legbensőbb barátságban élő valódi szent volt. Ez a szó igazi értelmében szent egyéb emberi tulajdonságokban is tökéletesnek bizonyult. A krisztusi nagykorúságra elérkezett teljes ember volt, akár fizikumát, akár szellemi képességeit, tudását vagy vasakaratát szemléljük. Olyan sziklaszilárd jellemű egyéniség, akinek egyetlen tettéről sem lehet kimutatni, hogy alkalmazkodás vagy megalkuvás eredménye lett volna, és akinek sosem kellett semmit sem visszavonnia, sem mások jogtalan kényszerítése előtt meghátrálnia. Nagyságát még inkább kidomborítja államférfiúi zsenialitása, amellyel egy évezred minden viharát átvészelni képes államot alapított, illetve egyházat szervezett. Mint embert, mint államférfiút és mint szentet a

70