Szolgálat 80. (1988)
Eszmék és események - Elmélkedés a hitvesi szeretetről
legjelentősebb egyéniségek közé kell sorolnunk, akikhez hasonlót keveset találunk az emberiség történelmében. Joggal állíthatjuk róla, hogy homo perfectus, tökéletes, mégpedig kivételes mértékben tökéletes ember volt. Egyik utóda, a szintén szentként élő és szentté avatott László király méltán emeltette csontjait az oltár magaslatára, épségben maradt jobbját pedig és áldott emlékét méltán tisztek ezer év óta a hálás magyar nép. Elmélkedés a hitvesi szerétéiről "Az Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségével tart és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve már nem két test, hanem csak egy" (Mk 10,6-8). Tehát a házasság mint a Teremtő müve még a paradicsomból származik. A legősibb "szentség". A bűnbeesés természetesen az egytestté-válást is alapjaiban rendítette meg. Már Mózes is megengedi a férfinak, hogy elbocsátólevéllel megváljék feleségétől. Jézus azt mondta: Ezt csak keményszívüségtek miatt engedte meg. De kezdetben nem így volt (vő. Mk 10,5). Lényünk mélyén megmaradt még valami ebből a kezdetből, a paradicsomból: a vágy az "eggyéválás", a teljes hamiónia után. Sőt olykor meg is éljük, de nem tudjuk megtartani, pillanatok alatt szertefoszolhat. A testi egyesülés az összetartozásnak, egymás kiegészítésének kifejezése, de ezenfelül az egytestté-válás teljes férfiúi és női lényünket átfogó tudatos folyamat, ahol már nincs értelme az enyém és a tied különválasztásának. A te bánatod az én bánatom is, és a te boldogságod engem is boldogít. "Aki feleségét szereti, önmagát szereti. A saját testét senki sem gyűlöli... Szeresse hát mindegyikték a feleségét, az asszony meg tisztelje férjét" (Ef 5,28- 29.33). Nehezen tudunk mi ebbe beleegyezni. Komnk házasságideálja ugyanis a partnerség amely egymáshoz való viszonyunk egyenlőségén alapszik. Az egyenlőség kihangsúlyozza a férfit és nőt, mint önálló személyt. Valószínűleg keményszívűségünk miatt van szükségünk erre a modellre, amely toleranciára nevel és segít a konfliktusok megoldásában. De az egytestté-váláshoz nem elégséges. Kezdetben nem így volt. A férfi és a nő különféleképpen van egymásra utalva és egymásra hangolva. "Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta m agát érte... Aki feleségét szereti, önmagát szereti. A saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja, gondozza, akárcsak Krisztus az Egyházat" (Ef 5,25.28-29).