Szolgálat 80. (1988)

Tanulmányok - Cserháti Ferenc: Alakulatok sokasága... egységében

8. Egységes apostoli küldetés

Az első keresztények apostoli lelkületűek: nem mind klerikusok, de mind apostolok. Korukban még szorosan összefonódott "a tulajdonul kiválasztott nép" (lPt 2,9), amelynek tagjai mindenféle lényegi és fokozati megkülönböztetés nélkül egyformán felelősséget éreztek Krisztus ügyének szolgálatában. Ők talán alig érthették volna meg a II. Vatikáni Zsinat papokra és laikusokra vonatkozó határozott intézkedését: "licet essentia et non gradu tantum differant, ad invicem tarnen ordinantur" - egymáshoz vannak rendelve, jóllehet a lényegben különböznek egymástól, és nemcsak fokozatban (LG 10).

Ez a már korábban kialakult szemlélet is segíthette, hogy sok krisztushívő az utóbbi időkben nem tekintette szívügyének krisztusi küldetését. Úgy tűnhetett nekik, hogy Isten országának építését a földön magára vállalta az egyházban egy egyre inkább önállósuló réteg, egy rend, a szolgáló papság. Ki juthatott még mellettük szóhoz? A plebssé degradált tömeg nem érezhette-e méltán, hogy ezentúl már csak amazok fullajtára lehet? Mi lett a közös "királyi papságból"? Történelmi koroknak megfelelő kasztrendszer? Pedig Isten azért áhította meghívott követeit, képviselőit - nem a nép választotta őket - egyháza közösségébe, hogy ott az egység biztosítékai legyenek, amikor mindannyian a krisztusi művek szolgálatában tevékenykednek: a plébános a hitközségben, a püspök az egyházmegyében, a pápa a keresztény világban és nemcsak a katolikus egyházban.

Az egyházban a krisztushívők nem állhatnak szemben a hierarchiával, hiszen a hierarchia tagjai is elsősorban krisztushívők, akiknek feladata a nép szolgálata és nem a rendekre tagozódás. A krisztushívők nem a papok fullajtárjai, nem a papoknak dolgoznak, hanem Krisztusnak, akinek szőlőjében a többiekkel együtt a pap is csak munkás. Nem hiába beszél a zsinat "áz egyháznak és minden tagiának apostolkodásáról", kitüntetvén őket az "igazi apostol" címmel (AA 2,6).

9. Együttes felelősség az egyház küldetésének teljesítésében

A keresztény ember Krisztustól nyeri hivatását. A keresztség és bérmálás szentsége révén az Ó küldetésében részesül és az egyházban az Ó szolgálatára vállalkozik. Ezért feladata, hogy minden körülmények között készen álljon Ura hívó szavára. A Szentírásra és az egyházi megnyilatkozásokra kell irányítania figyelmét. Ezek tükrében szüntelenül felül kell vizsgálnia gondolkodásmódját, tetteit és tevékenységét, hogy aztán Istentől nyert képességeit latba vetve a közösség javát szolgálhassa (vö. lKor 12,7). A keresztény hivatás komolyan vevése az alapja az egyház belső egységéről szóló minden tárgyalásnak.

Az NSZK püspöki szinódusának dokumentumai különösképpen is kiemelik a világiak szerepével kapcsolatosan, hogy addig semmiképpen sem beszélhetünk közös és egységes felelősségvállalásról az egyházban, amíg

^ y

31