Szolgálat 79. (1988)

Halottaink - Borostyán József C.M (Ruzsik Vilmos)

hogy az intézménnyel kapcsolatos gimnáziumban végezze el középiskolai tanulmányait. Itt is érettségizik 1912-ben s még ez év szeptember 7-én kezdi meg az ujjoncévet a nagyszombati noviciátusban.

Mind a bölcseleti, mind a hittudományi tanulmányait Innsbruckban végzi, de közben az első világháború alatt 1917-től 1920-ig tanulmányi felügyelő és óraadó tanár a pécsi Pius gimnáziumban. 1923. júl. 29-én Innsbruckban szentelik pappá. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanári diplomát szerez magyar-angol szakból. 1928-ban kezdi meg Pécsett tanari működését, eleinte mint gyakorló, majd rendes tanár, osztályfőnök és konviktusi prefektus. Megszervezi a gimnáziumba a cserkészetet, több éven át irányítja az ifjúsági Mária Kongregációt. 1933-ban a pécsi Kollégium rektora és nagy erővel fog hozzá a gimnázium és konviktus modernizálásához. A létesítmények egész sorát alkotja meg, és az ő munkálkodása folytán lesz a tanintézet az ország egyik legmodernebb intézményévé. Hivatali idejének lejártával 1941-ben a kalocsai Kollégium rektora lesz. közben egy évre érseki megbízásból a kalocsai Érseki Tanítóképzőnek is az igazgatója. Elöljárói kvalitásai töretlenek, azért kerül - az iskolák államosítása után - ismét Pécsre rektorként, és ott a püspök felhívására megszervezi a Jézus Szíve lelkészséget. 1949. január 1-től tartományfőnök. Január közepén minden indok nélkül kiutasítják Budapestről, és kényszertartózkodási helyéül Mezőkövesdet jelölik ki számára. Innen nagy eréllyel, okossággal és hivatástudattal irányítja az egyre jobban feltomyosuló problémákkal küszküdő rendtartomány életét. Közben szorgosan készül a kilátásba helyezett elfojtására. Nem hiába. Sejtve sorsát, P.Csávossy Elemért jelöli ki utódjának. Elfogói aug. 29-en délután, miközben ő a kövesdi kistemplomban a keresztúti ájtatosságot végzi, meg is érkeznek, és a budapesti Andrássy út 60-ba szállítják. Elég hamar, már szept. 15-én, a Fájdalmas Szűz ünnepén tiltott határátlépés elősegítése vádjával elítélik 2 és fél évi fegyházra. Büntetése letöltése után nem helyezték szabadlábra, hanem rövid eljárással a kistarcsai internáló tábor lakója lett. Ennek feloszlatása után P.Tüll számára újból vizsgálati fogság következett, majd 1954. júniusában, zárt tárgyaláson, mint egy kémszervezet tagját, 7 évi börtönre ítélték. A Gyűjtőfogházban súlyosan megbetegedett, úgyhogy az 1956. nov. 1-én történt szabadulás után mentőkocsi vitte a Péterffy Sándor utcai kórházba. Innen a Széher-úti kórházba került, majd Hévízen keresett és nyert gyógyulást súlyos reumatikus betegségére... A kúra sikerrel járt, de "állami tanácsra" be kell vonulnia a pannonhalmi Szociális Otthonba 1957. október 1-én és ott tölti hátralévő életének másfél hónap híján 30 esztendejét. Egyáltalán nem passzív módon. Hiszen nem egészen négy év múlva megválasztják az Otthon vezetőjének, és ezt a tisztet majdnem haláláig viseli nagy lelkiismeretességgel és buzgósággal. Közben nagyon kiteijedt levelezést folytat a világon szétszóródott rendtársaival és volt tanítványaival.

Éltető lelke és szervezője volt a jezsuita diákok találkozóinak, volt cserkészeinek és kongreganistáinak. Elpusztíthatatlannak tűnő energiájának jele, hogy - amikor ez már lehetséges lett -, tanítványainak meghívására délamerikai útra is vállalkozott, és közben felkereste az Egyesült Államokban és Kanadában élő rendtársait... Szelleme nyitott, érdeklődő és élete nagy élményei köző számította a rend általános főnökeivel, P.Arrupéval és P.Hans Peter Kolvenbachal való magyarországi találkozásait.

Alakja lassan jelképpé vált: a törhetetlen hűségé. Személye, kormányzási módszere sokak szemében nem volt vonzó, de senki, aki közülünk közelebb ismerhette, nem tagadhatta meg tőle az abszolút becsületes, a szenvedésben hősiesen viselkedő, az Isten érdekeit mindenekfölött értékelő embernek kijáró őszinte tiszteletet.

Temetése Pannonhalmán volt 1987. aug. 31-én, számos volt diákja jelenlétében.

(Rendtársa)

BOROSTYÁN JÓZSEF (1912-1987)

Rövid újsághír jelentette, hogy a ny. győrszentiváni esperes plébános, lazarista tartományfőnök, életének 76., hivatásának 53., pappászentelésenek 47. évében augusztus 28-án elhunyt.

91