Szolgálat 79. (1988)

Tanulmányok - Hegyi György - Dicenti Gyula: Üdvösséges böjt

mindent megtesz, hogy ösztönei ne homályosítsák el látását, ne keményítsék meg szívét. Aki hasát teletömte, az nem igen törődik mással, nem szívesen áll a másik rendelkezésére, pihenni akar. Plenus venter non laborat libenter (teli hassal nem dolgozik szívesen az ember), mondta a latin közmondás. Evés-ivásban elnehezül az ember, érdemes megfigyelni magunkat.

Pedig Isten ki akarja magát nyilatkoztatni nekünk, bennünk akar lakni (Jn 14,21.23). Annak tehát, aki Istent közelebbről akarja megismerni, függetlenítenie kell magát ételtől s italtól. Ezt tanítja Illés böjtje. Ahhoz, hogy eljuthasson Hóreb hegyéhez, s ott megtapasztalhassa, hogy Isten az "enyhe szellőben" közeledik hozzá (vö. lKir 19,12), az Úr erejéből indult útnak, az ő erejéből vándorolt "negyven nap és negyven éjjel".

Az Isten törvényére vágyódó, az ő szeretete után sóvárgó lélek nem mellőzheti tehát a böjtöt: ez készíti fel az Úr tanításának befogadására.

De nemcsak a hívő zsidó imádkozott és böjtölt, mint Anna próféta asszony (Lk 2,36). Az első keresztények is érezték: fontos döntéseik előtt böjtöt kell fűzni az imához. Amikor Barnabást és Sault a Szentlélek sugallatára kiválasztották apostoli munkákra, az antióchiai egyház hívei "böjtöt tartottak, majd rájuk tették kezüket" (ApCsel 13,3). Ők pedig később "az egyházak élére elöljárókat rendeltek és imádkozva, böjtölve az Úr oltalmába ajánlották (ApCsel 14,23).

Ima és böjt együttjárnak. Aki könnyű lélekkel akarja Istent dicsérni, szavát meghallgatni és lelkesen szolgálni, annak el kell távolítani mindent, ami a földre húzza. Meg kell tisztítania magát minden testi-lelki salaktól. A böjt az egyik leghatékonyabb lelki sauna. Megértették a böjt fontosságát az Istenhez vezető úton a szentek és a keresztény írók, pl. Loyolai Szent Ignác. Mivel rendje tagjainál fontosnak tartotta az apostoli működést, nem kötelezte őket szoros szabályokkal a böjtölésre. A lelkigyakorlatok alatt azonban sürgeti, hogy a lelkigyakorlatozó minél többet vonjon meg a táplálékból - anélkül, hogy betegségbe esnék -, mert így készül fel arra, hogy jobban észrevehesse a benső megvilágosításokat és isteni sugallatokat. S talán kissé furcsa, de érdekes dicséretet találunk a böjtről korunk egyik "modern prófétájánál", Hamvas Bélánál is. (Lásd: Egy csepp a kárhozatból - in: Silentium, Titkos jegyzőkönyv, Unicornis. Vigilia, Budapest 1987).

A böjt nem cél, hanem út, eszköz. Valamikor egyes katolikusok talán azért böjtöltek, mert kötelező volt, az Egyház előírta. Amikor megszűnt a külső nyomás, hamar túladtak a gyakorlaton. Hiányzott a lendítőerő. Eltűnt a tudatukból, hogy a jó Isten felé törekednünk kell. Újra és újra fel kell kelnünk, hogy 40 napot vándorolhassunk a pusztában a vele való találkozásra vagy 40 napot tölthessünk szavának felfogására. Ez keresztény hivatásunkhoz tartozik. Üres és hiú ábrándozások áldozataivá leszünk, ha nem akarunk Mózessel és Illéssel felkészülni az Úr fogadására.

40