Szolgálat 79. (1988)
Tanulmányok - Hegyi György - Dicenti Gyula: Üdvösséges böjt
gyulladást kapott. így biztatta magát: a munkanap első óráját felajánlom a Szentatyáért, a másodikat a világ püspökeiért, a harmadikat a papokért, a negyediket hazámért... és így tovább. Később maga mesélte: már nem érezte azt a gyilkos fáradságot..." Jézus gyakran mondta példabeszédei után: "Menj, és tégy hasonlóképpen!" Valószínűleg ezúttal is ilyesmit mondana. Mert a keresztény lemondás, áldozatvállalás, s mindenfajta önmegtagadás, aszkézis titokzatos ereje: nagy és nemes szándékért hordozni a keresztet Jézussal. Zárószó Az aszkézis olyan lelki tapasztalat, amelyet nem lehet kiiktatni a keresztény életszentségből. Egyszerűen azért, mert nem csupán pszichés erőgyakorlásról van szó, hanem tudatos közreműködésről a mindig és mindenkit hívó kegyelemmel. Ennek a készségnek külső formái, megnyilvánulásai változtak a történelem folyamán. A Lélek azonban minden időben megsejteti azokat a célokat, amelyeket az adott kor megkövetel a hívőtől. Ma az Egyház a keresztény nagykorúságot állítja szemünk elé, mint a lelki élet célját. Ennek az érettségnek ára van: csakis lemondással és áldozatvállalással lehet elérni. Ha ezt megértettük, akkor felfogtuk az aszkézis fontosságát is. Felhasznált irodalom: G. PESENTI, L’aseesi cristiana a servizio della personalita; in: E. ANCILLI (Ed.), Térni di antropoligia teologica, Teresianum, Roma, 1981; H. CARRIER, Formation for Education Today, in:"Review for Religious", SepL-Oct. 1985, 723-737. Hegyi György - Dicenti Gyula ÜDVÖSSÉGES BÖJT Érdemes böjtölni? Hogyne, mondják azok, akik vonalaikat féltik. Talán igennel felelnének azok is, akiknek az orvos "szigorúan" meghagyta, hogy föltétlenül adjanak le néhány kilót, ha el akarják kerülni a gutaütést. De mit felelünk mi, keresztények? Talán egy vállrándítással egybekötött "Ugyan, a középkorba képzeli magát?" lesz a válasz? Megszűnt a nagyböjti negyven kemény nap kötelező ereje, s kinek jut eszébe, hogy pénteken ne egyék húst, vagy legalábbis más bűnbánati cselekedetet végezzen? S mintha a lelkipásztorok se tartanák oly fontosnak ezt a pontot. Ritkán tárgya a prédikációknak. A kép azonban nem lenne teljes, ha megfeledkeznénk a "családi böjti napokról" (Familienfasttag), az "osszuk meg testvériesen" (Brüderlich teilen) felszólításokról, az észak-amerikai "rizstányér-akcióról" és sok délamerikai egyházmegye nagyböjti programjáról. Lényeges jegyük: Böj37