Szolgálat 79. (1988)

Tanulmányok - Szentmártoni Mihály: Önmegtagadás a lélektan tükrében

hogy ne kényszerként éljük meg ezeket a napokat, hanem az Istennel való találkozás előjogaként. Jó tudni, hogy napjainkban tényleg egyre erősebben jelentkezik annak igénye, hogy az emberek eltöltsenek néhány napot csendben és imában. Olvasom, hogy Olaszország-szerte, akárcsak Németországban, a kontemplativ szerzetesek kolostorai hónapokra előre le vannak foglalva ilyen célokra.

Negatív aszketikus gyakorlatok

Inkább közvetett gyakorlatoknak kellene őket neveznünk, mert a ''negatív" nem jól hangzik. Nemcsak azért negatívak, mert mindig valamiféle lemondást kívánnak, hanem azért, mert az életszentségnek mindig csak eszközei, mégpedig közvetett, indirekt eszközei. Amikor pedig lemondásról szólunk, akkor nem a bűnös hajlamok és tettek kiiktatására gondolunk - ez magától értetődik -, hanem értékekre, amelyeket elhagyunk nagyobb értékek érdekében. Az egészséges aszkézis két alapszabályát érintettük ezzel az állítással: a lemondás sohasem történhet "légüres" térben, hanem mindig valamilyen nagyobb értékért. Az aszkézis (itt: lemondás) sohasem cél, hanem csak eszköz. Alapjában véve tehát meg kell tanulnunk pozitívan gondolkozni: a lemondás csak eszköz ahhoz, hogy növekedhessünk Isten iránti szeretetünkben. Korábban megvizsgáltuk azokat az eszközöket, amelyek ezt a célt egyenesen követik. Most azokat vesszük szemügyre, amelyek azáltal növelik bennünk a szeretet képességét, hogy eltávolítják az akadályokat. Három ilyen akadályt lebontó gyakorlatot szeretnénk előtérbe helyezni: hallgatás, önfegyelmezés és áldozat.

1. A kommunikáció hiteles emberi érték. A hallgatás lemondás erről a kincsről egy nagyobb értékért, találkozás önmagunkkal és Istennel. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a hallgatásnak csak akkor van értéke és értelme, ha az ember gazdag belső világgal rendelkezik, különben szorongás forrása. Gyakran panaszkodunk arra, hogy sok körülöttünk a zaj, ezért nem tudunk csöndet teremteni magunkban. Anthony de Mello, tavaly hirtelen elhunyt indiai jezsuita, a lelki élet egyik modern mestere, így ír erről: "Szemlélődő csoportjaim panaszkodni szoktak a szomszédból jövő hangok miatt: az utca forgalma, üvöltő rádió, ajtócsapkodás, telefoncsörgés... Leszámítva azt a hangos zajt, amely már kárt okoz dobhártyánknak, nincs olyan hang, amelynek meg kellene zavarnia csendünket. íme egy gyakorlat, amely segíteni fog abban, hogy a hangot csenddé változtassuk: Hallgassuk a minket körülvevő hangokat. Figyeljük meg a leghalkabb hangot is. Figyeljük meg, hányféle árnyalatot tudunk megkülönböztetni. Fontoljuk meg, hogy minden hangot Isten mindenhatósága hoz létre és tart fenn. Isten ,hangzik’ körülöttünk. Pihenjünk meg a hangok e világában. Pihenjünk meg Istenben" (A. de Mello, 1987). Pontosan ez a hallgatás aszketikus értéke: figyelmessé tesz bennünket Isten jelenlétére.

35