Szolgálat 78. (1988)

Tanulmányok - Héjja Gyula: Bűnös emberiség - megváltott emberiség

életét, mert úgy hiszi, Isten nélkül is meg tudja különböztetni, mi a jó és mi a rossz. Innét van az, hogy a bűn uralkodhat egy olyan kultúrában és civilizációban is, amely - ha csupán emberi szempontból ítélünk - megtévesztően vonzó, sőt nemesnek látszik. Idézzük emlékezetünkbe a nagy keresztény írók bölcsességét: A sálán nem egyszer a világosság angyalának köntösébe öltözik, hogy eredményesebben kísérthesse az embert! A természetes ember nem is érti meg a bűn igazi lényegét, mert az több mint erkölcsi, rituális vagy vallási előírásoknak, törvényeknek a megsértése. Minden bűn az Istennel való kapcsolat megszakítása vagy meglazítása. E kapcsolatot viszont isteni kinyilatkoztatás nélkül sohasem tudjuk teljesen felfogni. A Teremtés Könyvének harmadik fejezetében található bűnbeesés jól szemlélteti mindezt.

Népies, elbeszélő stílusban és képekben gazdag nyelven a bibliai szerző csodálatosan mély belátásra vezeti az olvasót. A 3. fejezetben, melyet az előző két fejezet fényében lehet csak megérteni, a központi kérdés ez: Honnan ered az a sok rossz és gonoszság ebben a világban, amelyet a Teremtő jónak, sőt nagyon jónak alkotott s ahova az embert rendelte uralkodóként?

Mint a teremtés ura és koronája az ember élő paradoxon. Mivel porból vétetett, rászorul a földre és függ tőle. "Élőlényi" mivolta azonban egész különös módon Istenre utalja: "Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. így lett az ember élőlénnyé" (Tér 2,7). Nem véletlen, hogy csak az ember esetében hangsúlyozza a szerző ilyen nyomatékkai az Isten szerepét élete megalkotásában. Ez a föld porából vett és az isteni lehelettől életre varázsolt ember lénye egészében az isteni képmás hordozója. Ezért ruházhatja reá a teremtő Isten a méltóságot és a hatalmat, hogy ura legyen a földnek. Uralkod u hatalmát azonban kettős függősége határolja: az alája rendelt teremtményektől és - még inkább - a mindeneket alkotó és mindenek fölött uralkodó Úristentől. Ugyanakkor a kettős függőség elismerése és elfogadása biztosítja az embert arról, hogy Isten csodálatos terve megvalósuljon benne. A Teremtőtől való függése következtében az ember akkor is Istent szolgálja és neki hódol, amikor a teremtett világ fölött uralkodóként rendelkezik. Földből vétettsége pedig maradandóan emlékezteti léte kicsinységére és sebezhető mivoltára. Az isteni elrendelés: "A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz" (Tér 2,16-17), tulajdonképpen csodálatosan megegyezik az ember legmélyebb létvalóságával. A kísértő is megértette ezt; jól tudta, hogy az az ember gyenge oldala. Varázshegedűjéből olyan hangot csal ki, amelynek rezgésére mindenképp reagált az isteni hullámhosszra állított emberi szív: "Semmi esetre; nem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat" (Tér 3,4-5). S az ember tekintetét magához ragadta a teremtés szépsége. Úgy ítélte, hogy a fa gyümölcsét élvezheti, mert táplálhatja vele földhöz kötött testi életét,

6