Szolgálat 78. (1988)

Tanulmányok - Béky Gellért: Vágy a megváltás után

"tárgyra". Még csak nem is mentegette magát a kései zavarásért. Legszívesebben valami állat szeretne lenni, mintsem ember, kezdte. Azaz: végleg megakadt az élete kereke. Nem tudja, nem is érti, miért él, miért kell tovább küzdenie? - Neki szinte a semmiből kellett újra kezdeni az életutat.

Szerencsésebb volt az a diákfiú, akivel a patinásízű Kamakurában találkoztam az utcán. Osztályának legjobb tanulója, mindig az élen járt, anyagi gondok nélkül, de egyszer elsötétült benne minden. "Elvesztettem önbizalmamat", írta nem sokkal az említett találkozás után. "Képtelen vagyok hinni az emberekben. Pedig jól tudom: akinek nincs önbizalma, azt öngyilkosságba kergeti nihilizmusa, mint Nietzschét is. Nem tudom, azaz nem vagyok biztos benne, van-e Isten egyáltalán? De hiszek benne, mert újjá akarok születni. Mindennap így szoktam imádkozni: Mi Atyánk, aki a mennyben vagy. Én is szeretnék keresztény lenni. Add, hogy mások boldogsága az én boldogságom is legyen. Ezt kérem Tőled Jézus nevében." A fiú - úgy látszik - valamelyik protestáns misszióban hallott már egyet-mást a kereszténységről.

Sokan gondolkoznak és éreznek ma hasonló módon Japánban, (de gondolom, másutt is) a technika és tudományos fejlődés csoda- országában. Valójában olyan ez, mint valami fantasztikusan szép, elvarázsolt mesebeli kastély, amelyben rossz szellemek tanyáznak. Japánul kifejezve: "naka ga náj", azaz: nincs benne "közép", nincs igazi tartalom, nincs szilárd támpontja, amihez igazodnia lehetne, amibe bele lehetne kapaszkodni az embernek.

Egyre jönnek hozzánk ezek az utatvesztett keresők, mint a fönt említett fiú is, aki máskor őszintén így vallott: "Nem tudok megbarátkozni az Egyházzal. Túlságosan nagy és ,méltóságteljes’. (Nyugaton ezt triumfalizmusnak, győzelemittasságnak mondanák?) A keresztények élete se volt mindig kifogástalan. Szeretném jobban megismerni a kereszténységet."

El kell kezdeni komolyan gondolkodni

Köbében első katekumeneim egyike orvos volt. Hatvan év körül lehetett, amikor hozzám jött a feleségével. Édesanyja hirtelen meghalt; életében sokszor emlegette, hogy keresztényként szeretne meghalni. A váratlan halál azonban megakadályozta ebben. Most az orvos és felesége döntött: nekik kell katolikusokká lenniük. Kérdésemre, hogy miként határozták el magukat erre a lépésre, a férfi szerényen így válaszolt: "Minél idősebb és tapasztaltabb az ember, annál többet kell gondolkodni az élet értelmén. Érzem, valami hiányzik az életben, amit a puszta anyagi és szellemi javak nem képesek megadni." Körülbelül öt éves kitartó katekizmustanulás után kértek, keresztelném meg őket. Japánban a katolikusok viszonylag kis közösségében (alig négyszázezer hívő) feltűnően sok az orvos.

30