Szolgálat 78. (1988)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: "Krisztus megváltott minket"
annak van bátorsága ahhoz, hogy küzdjön a Teremtő tervét eltorzító igazságtalanság ellen. Mert az igazi szerencsétlenség nem az ideigvaló elégedettség hiánya, hanem az élet meddő hiábavalósága. Hogyan ? Egy tanulságos példabeszéd szerint egy szentnek két lelkivezetője volt, akik különböző teológiai irányok képviselői voltak, és hevesen vitáztak arról, hogy miként működik bennük az Isten kegyelme. Azt beszélik, hogy a szent elragadtatásában megkérdezte az isteni Mestert: "Uram, hogyan üdvözítesz bennünket: Gonzalez vagy Lopez atya elmélete szerint?" "E- gyik módon se, hanem isteni módon" - felelt volna neki Krisztus Urunk ... Ez az anekdota fontos igazságot mond nekünk a megváltás elméletéről. A megváltás isteni tett, amit érzékekhez kötött értelmünk közvetlenül nem tapasztalhat. A kinyilatkoztatás is csak úgy ismertetheti meg velünk, hogy különböző emberi tetteket ír le, amik révén egy ember másokat megszabadít valami bajtól. Valaki kivált egy rabszolgát, meggyógyít egy beteget, széttép egy adóslevelet, megkegyelmez egy fegyencnek. Mindegyik példa felfedi a megváltás egy-egy oldalát, mindegyik mond valami igazságot, de egyiket sem lenet^ teljesen és kizárólagosan alkalmazni az isteni valóság megismerésére. Úgy vagyunk vele, mint amikor útainkon útjelző nyilakat látunk: mindenik megad egy- egy irányvonalat, melyek egy, a láthatáron túl fekvő pontban futnak össze; az egyiket ki kell egészítem a másikkal, de együttesen sem láttatják meg a megjelölt pontot. A mi feladatunk az, hogy végtelen tisztelettel és türelemmel egymás mellé tegyük a természet síkjáról kölcsönzött példákat, hogy megsejtsük a természetfeletti valóság igazi mivoltát. A rejtvény megoldását azzal kezdjük, hogy megállapítjuk, mi a része az Atyának a megváltásban. Ki kell küszöbölnünk azt az emberileg eltorzító felfogást (antropo- morfizmust), mintha az Atya, a megváltástól elvonatkoztatva, gyűlölné teremtésének megromlott koronáját, és csak Krisztus vére láttára enyhülne a haragja. A megváltás végső szerzője maga az Atya, aki úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta megmentésére (Jn 3,16; Róm 8,32). Ezzel nem vonjuk kétségbe, hogy az Atya kiengesztelődik megváltott teremtményével. Mindig szerette, mert mindig lamondhatatlan erővel akarta igazi javát. De mikor az emberiség Krisztus Urunkban elfogadja az üdvözítő szeretetet, tárgyává válik annak a tetszésnek, mellyel az Atya változhatatlan örökkévalóságában átöleli a teremtő és üdvözítő akaratnak megfelelő világot. Az életkeltő szeretet az életben gyönyörködő barátsággá válik. Anélkül, hogy a szeretet Atyja változnék; csak a szeretet tárgya változik. 22
