Szolgálat 78. (1988)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: "Krisztus megváltott minket"
Honnan? Aligha van olyan ember, aki ne várna szabadulást valamitől, amit rossznak érez. Van akinek testi szenvedés a baja, van akit a szűkös anyagi helyzete kínoz, van akit az nyomaszt, hogy nem elégült ki a becsvágya, és számtalan ember szenved amiatt, hogy nem tudja elfogadni a környezetét, vagy nem tudja elfogadtatni magát a környezetével. A legtöbb ember csak azért nem érzi elviselhetetlennek az életét, mert azzal kecsegteti magát, hogy egyszer csak megváltozik a sorsa. A felszínesen vallásos ember azt szeretné, ha Isten ezektől a földi bajoktól szabadítaná meg. Megbotránkozik, ha Isten nem siet a segítségére. Krisztus Urunknak azt mondták a zsidók, "ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről" (Mt 27,40). Mi is könnyen kísértést érzünk, hogy azt mondjuk: Ha megváltó, vegyen le a keresztről, és hiszünk benne! De a megváltás igazi értelme akkor tárul fel előttünk, ha egész szívvel fogadjuk az Üdvözítő kormeghatározását: az igazi bajunk nem a földi, ideigvaló javak hiánya, hanem az, hogy Istennel való viszonyunk nem olyan, amilyennek kellene lennie. Nem attól kell félnünk, hogy a földi létünk jut válságba, hanem attól, hogy az egész létünk fullad kudarcba, mert nem engesztelődtünk ki létünk értelmével, az Istennel (vö. Mt 10,28). Ha valaki csak a földi jólétet akarja minden áron biztosítani, akkor - éppen a pillanatnyi szabadulás föltétien és kizárólagos keresése révén - egy sokkal magasabb, fontosabb, teljesebb értéket veszít el. Jellemző, hogy mind a négy evangélista feljegyzi Krisztus követésének ezt az alapvető törvényét (Mt 10,39; Mk 8,35; Lk 17,33; Jn 12,25). A hit nyelve különböző kategóriákban írja le azt a rosszat, amitől az isteni Mester tanítása szerint legjobban kell félnünk, amitől minden áron szabadulnunk kell. Ez az igen nagy baj a "halál", mert abban áll, hogy hiányzik belőlünk az igazi élet, a Szentháromság életében való részesülés, amit Isten az örökkévalóságtól fogva belénk akar sugározni, és ami nélkül soha sem lesz teljes a békénk. De "elidegenülés" is, mert miatta nem vagyunk Isten gyermekei, Krisztus testvérei, hanem Isten ellenségei (ha nem is vetünk véle számot), hiszen szembehelyezkedünk Isten üdvözítő akaratával. A "bűn szolgaságának" is nevezzük ezt a bajt, amennyiben bűnből ered (a magunk bűnéből vagy az ősbűnből, ami eltorzítja vallásos személyiségünket) és bűnbe vezet, mert amíg nem vagyunk részesei a megváltásnak, előbb-utóbb elkerülhetetlenül áthágjuk valamilyen pontban az üdvösség törvényét. Voltaképpen csak az örök életben tudjuk majd felmérni, milyen kimondhatatlan nyomorúságból ment meg a megváltás. Csak akkor látjuk meg, milyen nagy csapás az Isten békességének a hiánya. Mégis, már a földi életben megnyilatkozik a különbség a megváltott élet és a megváltást még el nem fogadó között. Akit megvilágított Krisztus fényessége, az el tudja viselni a fájdalmat, a szűkölködést, a kudarcot és az elszigeteltséget, mert látja az értelmét mindennek. Akinek része van Krisztus életében, 21
