Szolgálat 77. (1988)

Az egyház szava - A nők pappá szenteléséről az Anglikán Közösségben

zunk sem a nők szerepének mélyreható kutatása nélkül az egyház életében. Ilyen értelemben jelentős a nők diakonátusa az anglikán egyházakban, valamint a szerzetesnők küldetése a római katolikusoknál.

Amint már tudja, személyesen nem vagyok meggyőződve arról, hogy az anglikánok — bármilyen jelentősek is legyenek erre az érvek — egyedül kezdeményezzék a nők pappá szentelését, vagyis amíg nem alakul ki közös vélemény egyházainkban. Vallom, hogy az ökumenizmusból fakadó érvnek is van tanbeli súlya. Az egyes részegyházak ugyanis csak ökumenikus szemléletben ismerhetik fel az egész egyház tanítását.

Ugyanakkor a realizmus, valamint az egyház történelmének ismerete arra késztet, hogy emlékeztessem: gyakran megtörtént, hogy a keresztények heves vitákba, sőt ellentétekbe keveredtek, mielőtt világosan felismerték volna az egyház tanítását a vitatott kérdésben. Sokszor csak a viták és ellentétek által világosodik meg az igazság, ön tudja, hogy ma hasonló vita tárgyát képezi a nők pappá szentelésének kérdése az Anglikán Közösségen belül. Elismerem azt is, hogy ezen újdonság komoly akadálynak tűnik egyházaink kiengesztelő- désénél, s ezt a Szentatyának írt levelemben ki is fejtettem.

Ezekben a nehéz pillanatokban van leginkább szükség a párbeszédre. Ilyen a helyzet most is szerte a világon, amikor egyre szorosabb kapcsolatok épülnek ki az Anglikán Közösség egyházai és a római katolikus egyház között. Párbeszédet kíván az a jelentős lépés is, amit már megtettünk: az Első Nemzetközi Anglikán—Római Katolikus Bizottság jelentésének kiértékelése. A dialógust sürgeti a levél is, amelyet Eminenciád a bizottság társelnökeinek küldött a szolgálati papság kérdéseiről. Úgy hiszem, hogy ez a levél megfelelő keretet biztosít ahhoz a dialógushoz, amelyet a Szentatyának ajánlottam. Ennek a bizottságnak szükségszerűen tárgyalnia kell a nők pappá szentelésének problémájáról, ha valóban meg akar felelni megbízatásának: „tárgyaljon mindarról, ami akadályt jelenthet közösségeink szolgálati papságának kölcsönös elismerésében“. Ez a bizottság tehát a legalkalmasabb fórum ehhez a nehéz vitához. Lehetséges azonban, hogy szaktanácsadókat kell majd kineveznünk, akik hatékonyabbá tehetik a bizottság munkáját.

Eminenciád gondolhatja, hogy nem volt könnyű megfogalmaznom sem a Szentatyához írt levelemet, sem pedig ezt. Különösen fájlalom, hogy éppen akkor támad új akadály közöttünk, amikor négyszáz éves eltávolodás után a testvér-egyházak éppen a kibékülés első jeleit adták. Nagy segítségemre volt ennek a levélnek megszerkesztésében személyes baráti kapcsolatunk, valamint Eminenciád iránti teljes bizalmam, hogy jóindulatú megértést tanúsít az anglikán állásponttal szemben. Remélem, sikerült kifejeznem, hogy ismerem azokat az okokat, amelyek miatt a római katolikus egyház elfogadhatatlannak tartja a nők pappá szentelését.

Egyelőre talán nem látjuk, hogyan hidalhatjuk át összeférhetetlennek tűnő álláspontjainkat — legalábbis ami azt a néhány anglikán tartományt illeti,

63