Szolgálat 77. (1988)

Az egyház szava - A nők pappá szenteléséről az Anglikán Közösségben

Nincs ellentét az anglikánok és a római katolikusok között abban, hogy a keresztény üdvrend alapelve az örök Ige, aki magára öltötte emberségünket, hogy az Úr Jézus Krisztus szenvedése, feltámadása és mennybemenetele által az emberiség elnyerhesse a megváltást és felvételét a háromságos Isten életébe. Ahogy közös liturgiái hagyományunk mondja: „Eljött, hogy osztozzék emberségünkben, hogy mi is osztozhassunk istenségében“.

Egy a meggyőződésünk a következő pontban is: Valljuk, hogy az örök Ige

— amely feltámadt s felment a mennybe — magába foglalja a nőt is, mert az emberi nemnek ez a fele csak így részesedhet a megváltásban, amit ő a kereszten szerzett meg.

Egyes anglikánok ennél a pontnál hangsúlyozzák, a papi szolgálat természetéhez tartozik, hogy képviseljen. Felfogásuk szerint ez a papi jelleg éppen abban áll: a pap szentelése által küldetést kap az Egyháztól, hogy az egész test papi természetét képviselje, és — főleg amikor elnököl az Eukarisztiánál

— sajátos szentségi viszonyban álljon Krisztussal, mint főpappal, akiben az egész emberiség elnyerte megváltását, s aki örökké él, hogy közbenjárjon értünk az Atya jobbján. Mivel Krisztusnak, a Főpapnak embersége magába foglalja a férfit és a nőt, a papi szolgálatnak nyitva kell állnia a nők számára is, hogy tökéletesebben képviselve legyen legfőbb papságának teljessége.

Ez az érv nem mond ítéletet a múltról, de napjainkban erőt merít abból a megfontolásból, hogy a papi szolgálat kifejező ereje veszít, ha pusztán férfiak gyakorolhatják, mivel a legtöbb társadalom már eltávolodott a férfiak egyeduralmától.

Pár szót mondanom kell azoknak az anglikán egyházaknak a tapasztalatáról is, amelyek engedélyezték a nők papi szolgálatát.

Az őszinteség mindenekelőtt megkívánja, hogy elismerjem: mély megosztottság uralkodik ebben a kérdésben az anglikánok között. Annyira, hogy próbára teszi a közösség összetartó szálát. Ugyanakkor azok a tartományok, amelyek engedélyezték a nők pappá szentelését, azt jelentik, hogy a tapasztalat — általában — igen üdvös. Mindmáig nem merült fel olyan döntő érv, amely azt kívánná, hogy abbahagyják a kezdeményezést. Ellenkezőleg, lehetséges, hogy az Anglikán Közösség egyéb tartományainak szinódusai is elfogadják a nők pappá szentelését.

Elhamarkodott következtetés lenne, ha ebből azt vonnánk le, hogy az angliai egyház általános szinódusa máris ebbe az irányba tájékozódik. Úgy tűnik ugyanis, hogy nem alakult még ki egy egységes vélemény, amely elfogadná az elmúlt év novemberében kidolgozott szinódusi tételeket, amelyek ihlették a Szentatya levelét. Egyes anglikán tartományok közölték velem, hogy a közeljövőben valószínűleg nem kerül sor nálunk a nők pappá szentelésére. Ha az anglikánok elvi és gyakorlati megosztottsága nehézséget is jelent a római katolikus egyháznak, véleményem szerint azt is igazolja, hogy ebben a kérdésben keresik Isten akaratát. Ezt az akaratot nem ismerheti fel egyetlen egyhá62