Szolgálat 77. (1988)
Az egyház szava - A nők pappá szenteléséről az Anglikán Közösségben
Robert Runcie érsek levele J. G. M. Willebrands kardinálishoz, a vatikáni Egységtitkárság elnökéhez Eminenciás Úr! A levél két első bekezdése megismétli azt, amit Runcie érsek már kifejtett a Szent- atyának: a pápa levele igen fontos pontot érintett, ezért mielőtt válaszolt, tudni akarta az anglikán részegyházak felfogását: az anglikán egyházak iránti tiszteletből a párbeszéd hiteles folytatása érdekében hosszabban ki akarja fejteni, hogy miért szentelnek pappá egyes közösségek nőket, bár a kérdésben nem teljes az egyetértés az Anglikán Közösségen belül. El kell ismerni, hogy a Szentatya nyilatkozata a katolikus egyház felfogásáról elősegíti a párbeszédet egyházaink között. Ugyanis a dialógusért felelős személyek tárgyilagosabban tárgyalhatnak, amikor tudják, hogy a katolikus egyház álláspontja változatlanul ugyanaz, mint VI. Pál pápa és elődöm levélváltása idején, amint ezt részletesebben is kifejtette a Hittani Kongregáció Inter Insigniores nyilatkozata 1976-ban. Az ökumenikus párbeszédnek az egyházak hitelesen kifejtett tanítására kell épülnie. A Szentatya levele — ameny- nyiben én megértettem — ellentétben áll azzal, amit egyes katolikus teológusok sejtethettek az anglikánokkal. Hisz kijelenti: a római katolikus egyház nem érzi magát feljogosítva arra, hogy megváltoztassa az Egyház történelmében megszakítás nélküli, mind keleten, mind nyugaton általános hagyományt, amelyet valóban apostolinak tekint. Az anglikánok meggyőződése egyre inkább az, hogy sem a Szentírásban, sem a hagyományban nincs olyan alapvető ellenvetés, amely tiltaná a nők pappá szentelését. Ez a véleménye több tartományi szinódusnak. Amikor az anglikánok ezt a kérdést egymás között vitatják — ennek hevessége növekedett az elmúlt 40 év folyamán —, általában azt vizsgálják, találnak-e csupán a Szentírásban végérvényes választ erre a kérdésre. Az általános Egyház hagyományát kutatva pedig arra az őszinte meggyőződésre jutottak azok az anglikán tartományok, amelyek nőket szenteltek pappá, hogy ez lehetséges, mivel „lex divina“ (isteni törvény) nem zárja ki a nőket a szolgálati papságból. Egyébként nem akarnak eltávolodni az apostoli hivatalra vonatkozó hagyományos felfogástól. Mindenesetre elismerem, hogy mind kelet, mind nyugat általános hagyományát vizsgálva, nem elég pusztán kijelenteni, hogy nincs alapvető ellenvetés a nők pappá szentelése ellen. Ilyen jelentős teológiai fejlődésnél nem elegendő azt mondani, hogy nincsenek okok a tervezett lépés ellen. Azt is bizonyítani kell, hogy súlyos tanbeli okok követelik, hogy ebbe az irányba fejlődjünk. Mellőzzük tehát a szociológiai és társadalmi megfontolásokat, mivel ezek főleg a kérdés időszerűségére vonatkoznak. Azt az okot kívánom kifejteni Emi- nenciádnak, amely — véleményem szerint — nemcsak igazolja, miért szenteltek nőket pappá egyes anglikán tartományok, hanem egyenesen meg is követeli azt. 61
