Szolgálat 77. (1988)

Tanulmányok - Puskely Mária: Tegyétek, amit mond!

— „Aki az Úrral egyesül, egy lélek vele“ (1Kor 6,17): itt és most „Istenben él és Isten őbenne" (Jn 4,16). Érzékeny antennaként fogja a Lélek minden rezdülését: „Beszélj, Uraim, szolgád figyel!“ (1Sám 3,9).

— Egyetlen példaképe, eszménye, célja: kialakítani önmagában és testvéreiben a láthatatlan Isten képmását, Krisztust. „Ugyanazt a lelkületet“ ápolja magában, „ami Jézus Krisztusban volt“ (Fii 2,5).

— Úgy áll testvére mellé, mint Szent Pál vagy Szienai Szent Katalin: „A szülés fájdalmait szenvedem értetek, míg Krisztus ki nem alakul bennetek* (Gál 4,19). „Drága Fiam Krisztusban, az édes Jézusban! Én, Katalin, Jézus Krisztus szolgáinak szolgálója és rabszolgája, írok neked az Ó drága Vérében azzal a vággyal, hogy az eleven sziklára, Krisztusra, az édes Jézusra alapozottan lássalak“ (Levelek, 328).

— Testvérében Krisztust látja, benne az Atya terveit tiszteli. Meghajlik a másik misztériuma előtt. Minden élethelyzetben Krisztussal akarja összekötni testvérét, ezért állandó imára készteti, ő maga is állandóan az ima állapotában él, s ezért párbeszédüket is az ima hatja át.

— Elismeri saját szegénységét: mije van, amit ne kapott volna?! Mivel már találkozott Krisztussal, semmin sem botránkozik meg.

— A lelki vezetést nem hatalmi kérdésnek, tekintélyi alapon történő irányításnak tekinti, hanem alázatos szolgálatnak. Boldog, hogy eszköze lehet Isten szeretetének.

— Az egész embert — antropológiai, spirituális, szociális és kozmikus valóságában — akarja Istennel összekapcsolni, kitér tehát az elvont, üvegházi lelkiség kísértése elöl.

— Érett ember, aki bensőséges egységben él Istennel, önmagával és környezetével. Megfelelő önismerettel rendelkezik. Képes a kapcsolatteremtésre, s mivel naponta megtapasztalja Isten irgalmas szeretetét, maga is „türelmes, ... jóságos, ... nem kérkedik, nem is kevély. Mindent remél, mindent elvisel“ (1Kor 13).

— Elsősorban Isten országát keresi, annak igazságát kutatja önmaga és testvérei életében. Ismeri a szellemek megkülönböztetésének művészetét, s ezt már spontán természetességgel gyakorolja. Jóízű humor jellemzi, vagyis egy gyermek egyszerűségével képes visszatekinteni önmagára és a „rázós” helyzetekre.

— Testvérében Istent tiszteli, s az ö csodálatos elképzeléseit akarja kibontakoztatni. Képes elfogadni a másikat olyannak, amilyen. Tud vele békében és igazságban éini, s Isten szavára hallgatni.

— Nem elöl „vezet", hanem testvére mellett halad. Vele együtt követi Jézust.

— Testvérét mindig Jézushoz utalja: „Kérdezted már Jézust? Mit mondott?“

— Kész arra, hogy megossza testvérével annak minden örömét, keserűségét, fájdalmát, szorongásait... Soha nem játsza az abszolút biztosat, a csak derűlátót. Elsősorban hallgat, meghallgat, odafigyel. Válaszai szívéből fakadnak, nem csupán fejéből. Tud együtt szenvedni, s meg van győződve, hogy növekedés nincs gyötrelem nélkül. Képes arra, hogy testvérével vir- rasszon annak Getszemánijában, látszólag kilátástalanul . . . ilyen helyzetekben testvérével együtt tud Istenre hagyatkozni, „aki a bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk“ (Ef 4,20).

— Bensőséges légkört teremt. „Most ebben a pillanatban Te vagy számomra a legfontosabb ember a világon!“ Van érzéke a misztériumhoz; a kibeszél- hetetlen, a megfoghatatlan, a titokzatos valóságok iránt.

— Szolgál, és eltűnik, amikor testvére nélküle is egyenes úton halad. Barát, aki a Vőlegényhez vezeti a lelket, s háttérbe húzódik, amikor azok egymásra találnak.

43